Sztárokkal, bajnokokkal teletűzdelt mezőny jött össze a 2023-as virtuális Le Mans-i 24 órás versenyre. A virtuális Le Mans széria 2022/23-as szezonzáró eseményét január 14-15-én rendezik majd meg. A sokszínű mezőnyt mi sem jellemzi jobban, hogy a Forma-1-től az IndyCarig, az F1 betét szériáin át, a kamionversenyzésen keresztül a GT és túraautózásig, mindenhonnan neveztek jobbnál jobb […]
Az elmúlt félév mondhatni Sebastian Vettelről szólt, köszönhetően annak, hogy a Magyar Nagydíj nyitónapján bejelentette, hogy az idei szezon végeztével visszavonul. Mostanra ez meg is történt, a közönség „versenyző Vettel nélkül maradt”. Gondolhatnánk, mivel elmondása szerint Vettel nem tervez versenyezni egyéb szériákban sem, legalábbis egyelőre. Annyi kivétellel, hogy 2023 elején ismét részt vesz majd Mick […]
25. évfordulóját ünnepli a Gran Turismo, melyet egy igazán bőségesen megpakolt frissítéssel – az 1.26-os verzióval – ünnepelt meg. És, hogy mennyire bőséges? PS4-en 2,543 GB-ot, PS5-ön pedig 3,096 GB-ot tesz ki. A rajongók által már régóta kért funkció, amelyet a Polyphony Digital már idén márciusban megerősített, hogy fejlesztés alatt áll, a Car Valuation Service […]
A Gran Turismo 7 25. évfordulós frissítésében úgy tűnik, hogy benne lesz Road Atlanta is, az Egyesült Államok egyik legpatinásabb pályája. A Polyphony Digital Gran Turismo 7 játékának 25. évfordulós tartalmi frissítése még nagyobbnak ígérkezik, mint azt eredetileg gondoltuk. Nem csak új autók érkeznek majd, de úgy tűnik, hogy egy legendás pálya is játszhatóvá válik. […]
Kísérleti eszközök bevetésével hasznosulnak az 5G hálózat képességei a Digital Twin projektben. A nagy pontosságú helymeghatározásnak és gyors adattovábbításnak köszönhetően a versenypályán száguldó autók küzdelmébe online módon lehet bekapcsolódni. A fejlesztési munka egyik lehetséges eredményeként a jövőben akár egy Forma–1-es futam résztvevőivel is összemérhetik képességeiket az interneten keresztül a kanapépilóták. A HUMDA Lab Nonprofit Kft. […]
Max Verstappen nem csak a valódi versenypályán, de a virtuális térben is csillogtatja tehetségét. A Team Redline színeiben, a BMW SIM GT Cup hatodik fordulóján, a Spa-Francorchamps-i pályán mindössze 60 perc alatt 42 autót előzött meg. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 90 másodpercenként előzött egyet. A holland az 50. helyről a nyolcadik helyre jutott fel. A teljes […]
A fél világ lázban ég II. Erzsébet királynő napok óta tartó platinajubileumi ünnepsorozata miatt, azt viszont kevesebben tudják, hogy bizony, ott volt ő az első Forma-1-es nagydíjon is, 1950-ben, Silverstoneban. Nem is csoda, hogy a királynő tiszteletét tette, hiszen az arisztokrácia krémje is indult azon a futamon, a mezőben megtalálható egyaránt egy thai herceg, bizonyos […]
Hailie Deegan úgy döntött, hogy beujít egy szimulátoros szettet, méghozzá nem is akármilyen minőségű felszerelést kapott. A szimulátorozás az utóbbi néhány évben olyan szintre nőtte ki magát, hogy a valós versenyzőknek is lépést kell tartaniuk a fejlődéssel. A legtöbb NASCAR pilóta otthonában bizony már megtalálhatóak ezek az úgynevezett cockpitek, és most Hailie Deegan is csatlakozott […]
Robert Wickens Dale Earnhardt Jr. podcastjában, a Dale Jr Download-ban beszélt visszatéréséről, és az oda vezető útról. Robert Wickens az IndyCar sorozat feltörekvő csillaga volt. A bemutatkozó versenyén a pole pozíciót megszerezve és a legtöbb kört vezetve Wickens máris nevet szerzett magának a sorozatban. 2018-ban Wickens még tovább emelkedett, hiszen többször is top5-ös helyezést, valamint […]