Azt már korábbi cikkünkből is tudhatjátok, hogy idén Dinnyés László lesz az, aki átadhatja a Krasznai-díjat a szombat vagy vasárnap leggyorsabb versenyzőjének a Kamion EB és Fesztiválon, de a munkásságáról keveset lehetett tudni. Eddig. Olvasói igénynek is eleget téve fellebbentjük tehát a leplet Lacikáról, és egyúttal boldog születésnapot is kívánunk neki! Természetesen, majd az ajándék sem marad el! 😉

A személyes kapcsolatunk is elég érdekesen kezdődött, mert gyakorlatilag tavaly október elején egy részben megerősített fals információra alapozva eltemettem, egy nekrológ keretén belül a RÁBA versenykamion egykori volánművészét. Amint élesbe ment a cikk, alig másfél órával később viszont már telefonon beszélgettünk, és szerencsére nem fogadta olyan rosszul a dolgot, mivel ez vele már másodszor történik meg az életében. Az első “temetése” durvább sztori, de nézzük is sorjában, hogy hogyan jutottunk el a mai napig!

- Hirdetés -

Lacika, – mert nevezhetem így, hiszen mindenki így ismerte a Hungarocamionosok közül – , 1961. június 13-án született. Édesapját Dinnyés Jánosnak hívták, és ő is HC-s volt, ahogy később a “Kisdinnyés” is, hogy a másik becenevét is eláruljuk hősünknek. Apuka egyébként alapítója volt a Hungarocamionnak, a 14-es AKÖV-nél kezdett. Ő 1993-ban hunyt el. Ahogy rögtön azt látni fogjuk, a szintén kamionsofőrré avanzsált fia sem egy átlagos pilóta. A magyar kamionsofőrök élete amúgy is igen kalandos volt a 70-es 80-as években, írt is erről egy remek könyvet tavaly Kirchner János, de Lacika egy történettel azonnal rátromfol ezen összegyűjtött sztorik bármelyikére, pedig magasan volt a léc!

De mi is történt pontosan 1993. január 13-án? Stílusosan, egy Rábával szállított alumíniumot az északi sarkköri Luleå városába, Svédországba. Az akkori új főnöke egyébként egy akkor új IVECO-t ígért az útra, de Laci azt visszautasította. Versenyzőként, nyári gumival a jég- és hó birodalmába, ezt utoljára Hartmann László tette meg a 30-as években, amikor indult a svéd téli Grand Prix-n. Dinnyés amikor a lengyel kikötőbe ért, kiváltotta az előre lefoglalt hajójegyét, és a parkoló legvégén várakozott további négy magyar kollégával.

És akkor az isteni szerencse, avagy a RÁBA kivételesen jótékony átka: a hajóra várakozás közben kiderült, hogy nem indul el a motor, mert eldugult az üzemanyagrendszer. Laci vállalta, hogy egyedül hárítja el a hibát, így nélküle mentek tovább. Sikerült is orvosolnia a dolgot, és ment is volna utánuk, de a szigorú lengyel vámos közölte: ez a hajó bizony már nélküle, és a szállítmánya nélkül megy el. Nem volt nagyon mit tenni, éjjel is volt már, érdemben akkoriban nagyon nem lehetett intézkedni, még a mobiltelefonok előtti telefaxos világban. Akkoriban plusz-mínusz egy nap nem volt dráma, eleve ezzel számoltak a fuvarozó cégek.

Éjjel azonban orkán erejű szél lett, még Dinnyés is majdnem leesett a RÁBA ágyáról! Reggel pedig arra ébredt, hogy a lengyelek kézzel-lábbal magyarázzák neki, hogy valami hajóval nagy probléma történt. Haladni kellett azonban tovább, így egy Koppenhágába tartó észt hajóra küldték fel végül Lacit, egyedüli kamionosként, és akkor is még óriási volt a hullámzás. Pár órával később pedig el is haladtak egy fejjel lefelé hánykolódó komp mellett. Ez a hajó egyébként már az SOS jelzésre érkezett segíteni, és mentette a hajótörötteket, és ezért ment a dán fővárosba, majd onnan Ystadba, a svéd kikötőbe.

A vámolás után Laci első útja a telefonfülkéhez vezetett, ahonnan felhívta dr. Török Zoltánt, a Hungarocamion malmői kiküldöttét. A vonal túlsó oldalán pedig hosszú csend, majd beleszólt az illetékes:

“Te honnan beszélsz? Az éjjeli hajólistán szerepel a rendszámod, neved, szinte minden kamionsofőr meghalt a jeges vízben! Nagy a baj, már kint vannak a fényképeitek a HC folyosóján, gyűjtenek a temetésetekre…”

Ezt követően persze Dinnyés azonnal értesítette a családját, hogy jól van, él, de különösen megviselte nagyon az egyik kollégája halála Balázs Lajos, aki a barátja is volt egyben.

Amiről azonban valójában híres volt a 80-as években, az, hogy ő is egyike volt azon kiválasztottaknak, akik a Hungarocamion színeiben elindulhattak a Magyarországra akkor begyűrűződő kamion Európa-bajnokságon, és kora miatt mondhatjuk, hogy ő volt a csapat junior pilótája. És ő kapta meg a RÁBA S16-ost, amit a Hungarocamion akkori szakemberei a gyárral együttműködve kezelésbe vettek, hogy minél versenyképesebb legyen. Hiába a magyar virtus, ne szépítsünk: már akkor elavult konstrukció volt az egész, a versenytársak pedig akkor kezdték csak igazán komolyan venni a műfajt, és egyik évről a másikra 500-600 lóerőről az élmenők felugrottak 1100 lóerőnyire, vagy még többre. Laci hiába taposta így a gázt, (3 motort is kipurcantott az M3-ason tesztelés címszó alatt), a dolog összességében csak szerény eredményekre volt képes. És ez nem a vezetőjén múlt, arra mindenki mérget vehet!

Hogy mi történt aztán azon három évben, amikor 1987-1989 között a Hungaroringen és több nemzetközi versenyhelyszínen is együtt versenyezhetett Krasznai Jánossal, arról majd máskor. Aki élőben is találkozni akar az igazi magyar kamion igazi magyar hősével, annak nincs más dolga, mint megvásárolni a jegyét a hétvégi versenyre, és amikor épp nem Kiss Norbinak szurkol, akkor keresse meg a Dinnyés Lacit! Garantáltan kint lesz az egész hétvégén, és 100% meg fogja mindenki találni, elég feltűnő helye lesz a paddockban!

dinnyés lászló
Dinnyés Laci és a Krasznai-díj, valamint a régi hungarocamionos kupák. Fotó: Vámosi Péter
dinnyés lászló, michelisz norbert
Az egykori és a mai sztár: Michelisz Norbi és Dinnyés Laci. Fotó: Vámosi Péter
dinnyés lászló
Jó még Lacira az eredeti 1987-es overálja! Fotó: Vámosi Péter
- Hirdetés -