KezdőlapETRCMind a négy futamon első lett Szlovákiában Kiss Norbert!

Mind a négy futamon első lett Szlovákiában Kiss Norbert!

-

Vasárnap folytatódott a 2023-as kamion Európa-bajnokság a Slovakia Ringen. A Révész Racing négyszeres Európa-bajnoka, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert szombaton fantasztikus versenyzéssel mindkét futamot megnyerte, és összetettben átvette a vezetést. 
Vasárnap száraz időben kezdhettek a versenyzők, és most is a magyar pilóta volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, így az első futamon az élről indulhatott. 2:42:124-es ideje még a szombatinál is jobb volt, és új pályarekordot jelentett. Lenz volt a második a kvalifikáció során – több mint egy másodperccel ment rosszabb időt Norbinál -, míg mögöttük Albacete és Halm következett a második sorban.  A rajt remekül sikerült Norbi számára, és azonnal az élre állt. Lenz, Albacete és Anderson követte, ám Rodrigues kamionja nagyon rossz helyen csúszott ki, így piros zászlóval megállították a versenyt. A megismételt rajt ismét jól sikerült a magyar versenyzőnek, ezúttal is elsőként fordult el az első kanyarban. Halm a kavicságyban kötött ki, Kiss Norbert viszont folyamatosan növelte előnyét Lenz előtt. Féltávnál már 3 másodperccel vezetett a HUMDA által is támogatott magyar pilóta. A folytatásban sem változott az élen a helyzet, hátrébb Newell is kicsúszott. Végül Kiss Norbert nyerte a versenyt Lenz és Albacete előtt!
Kiss Norbert, Révész Racing
Kiss Norbert – Fotó: Márti Bóta Photography
-Jól sikerült a második rajt is, és rögtön az élre állhattam. Ettől kezdve igyekeztem egy meggyőző előnyt kiautózni, majd óvni a gumikat a nap másik versenyére. Köszönöm a csapatnak, a Révész Racingnek a munkát, remekül sikerült ma is az autó beállítása. Nagyon jó érzés volt a magyar zászlókat látni a lelátókon, köszönöm a szurkolóknak a buzdítást – mondta a leintés után Kiss Norbert.
A fordított rajtrácsos versenyen a 8. helyről indulhatott a Révész Racing négyszeres Európa-bajnoka. Szinte azonnal javított a pozícióján, majd körönként két riválisát előzte meg. Hatalmas lendülettel érkezett, és a negyedik körben már az élen állt! Ettől kezdve növelte is a távolságot, és magabiztosan nyert. A második Hahn, a harmadik Kursim lett. Kiss Norbert a hétvége során pályarekordot döntött, kétszer szerezte meg az első rajtkockát, és négy futamból négyet nyert meg!