Három éve már bemutattuk Bien János munkásságát: akkor a fiatalember a Hungarocamion egykori RÁBA S16 kamionját építette meg, amellyel annak idején Dinnyés László versenyzett. A magyar kamionsport hőskorában azonban nem csak ez a vállalat indult a Hungaroringen. A Volán-Tefu is képviseltette magát, KAMAZ-zal, LIAZ-zal, illetve RÁBA-val is. Utóbbi lesz most érdekes számunkra, hiszen azt Csernay […]
A tavalyi szezon volt Sascha Lenz eddigi legerősebbje, aztán beütött a koronavírus járvány, és hirtelen a top forma már nem számított. Képes lesz arra, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta? Egy biztos: Lenz tudja, hogy idén komoly harc vár rá. A német versenyző nem nyert még kamion Európa-bajnokságot, de 2020-ban minden adott volt ahhoz, hogy ráhajtson. […]
Újabb versenykamiont vásárolt meg Ryan Smith, ezúttal Kiss Norbi korábban használt Mercedese került a brit versenyzőhöz. Mint az ismeretes, a szombathelyi pilóta a Tankpool24 MB Racing Teamnél ezt a járgányt gyakorlatilag majdnem négy évig használta, amelyet még Stefan Honens épített. Esőben, vagy olyan pályán, ahol nem számított annyira a motorerő, Kiss olykor nyert is vele, […]
A szombathelyi kétszeres Európa-bajnok, Kiss Norbert gyorsasági kamionversenyző, miniszterelnöki előterjesztésre a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült a nemzeti ünnepünkön. A kitüntetettek teljes listája a Magyar Közlönyben jelent meg, hétfőn. Norbi ezen elismerését a magyar autósport területén elért kimagasló eredményeiért kapta, amelyet Áder János, köztársasági elnök adott át. Hasonló állami elismerésben részesült Michelisz Norbert […]
Négy versenyhétvége és nyolc futam várja a kamionversenyzés ászait a szimulátorozás világában, az ETRC kedvenc pályáin, két külön rajtráccsal. Ezen a hétvégén indul ugyanis a 2021-es virtuális kamionos derbi a Hungaroringen, ahol 15 pilóta mutathatja meg a képességeit. A regnáló digitális kamionos bajnok Kiss Norbi tavaly magasra tette a lécet az esport bajnokságban, hiszen tíz […]
Az FIA kamion Eb szervezői elítélik a rasszista és szexista megjegyzéseket, amelyekkel az ETRC versenyző Aliyyah Koloc-t illetve húgát, Yasmeen-t illették az idei Dakar Rallye során egy másik csapat versenyzője és szerelője részéről. Ilyen magatartásnak és megjegyzéseknek nincs helye a motorsportokban a közösségekben nem lehet és nem is szabad ezt tolerálni. Az FIA ETRC büszke […]
Az FIA megnyitotta a jövő évi kamion Európa-bajnokságra a nevezési oldalt. Aki a teljes szezonra akar nevezni 2021-ben, az ezen szándékát 2021. április 23-ig teheti meg. Októberben bejelentették már, hogy hét versenyhétvégéje lesz majd a bajnokságnak, amely szokás szerint májusban kezdődik Misanóban, majd Jaramában zárul októberben, Spanyolországban. Ismert helyszíneken zajlik majd a küzdelem, olyan pályákon, […]
Az ETRC új applikációjával 3D-s versenykamion modellekkel lehet versenyezni bárhol a házban, vagy akár az utcán, a rajongók akár az otthonukba varázsolhatnak egy kis versenypályát. Amikor év elején felfüggesztették az igazi versenyeket, az ETRA felállított egy digitális stratégiát, amelynek az volt a lényege, hogy az otthonokba költözhessen a versenykamionozás. Egy hivatalos FIA ETRC videójáték már […]
Még januárban adtunk hírt arról, hogy a Tamiya elkészítette Kiss Norbert Mercedes versenykamionját, amely ugyan már nem igazán aktuális, de sokaknak továbbra is szép emlék lehet. Eredetileg a gyártó terve az volt, hogy nyáron lehet majd megvásárolni, de a koronavírus járvány megnehezítette az ő dolgukat is, így a boltokba, így Magyarországra is csak most érkezett […]