Tegnap már világossá vált, hogy a kamion Eb magyar fordulója októberre került, a versenyhétvége a Slovakia Ringen pedig elmarad. Az ETRA pedig gyorsan ki is adott egy hat hétvégéből álló frissített versenynaptárt, amely természetesen még a FIA jóváhagyására vár. Ez alapján tehát 6 versenyhétvégén 24 versennyel kell számolni, és a szezonnyitó a Cseh Köztársaságban lenne, […]
Egy erős, 17 versenyzőből álló FIA ETRC rajtrács alakult az idei szezonra, ami jó üzenet a bajnokság promóterének, és örömmel töltheti el a rajongókat is. A kamion Európa-bajnokság szervezői ma bejelentették az előzetesen egész évre leadott nevezettek listáját 2020-ra, amelyből kiderül, hogy egy erős mezőny verbuválódik össze, amely az elmúlt öt év második legnagyobbja. Idénre […]
Ősszel mérkőznek meg a monstrumok a Hungaroringen! A kamion Európa-bajnokság promótere újratervezte az idei szezonját és bejelentette nem csupán a frissített versenynaptárának egyes részleteit, hanem a szezon állandó résztvevőinek listáját is – 17-en szerepelnek rajta, és az elmúlt öt év második legerősebb mezőnye gyűlt össze. A csonka szezon a nyolc helyett hat fordulóból áll majd, […]
Két kamionos csapat egyesülésével jött létre a T Sport Bernau, akik a többszörös bajnok Antonio Albacete kedvéért építenek versenykamiont 2020-ban. A munka nagyjával már megvannak, és most kiadtak egy rövid videót, hogy mégis hogyan készült. Tényleg az alapoktól, a váztól indultak, és a csapat a téli szünet alatt folyamatosan dolgozott rajta, hogy tavaszra kapjanak egy […]
Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok gyorsasági kamionversenyző abban bízik, hogy augusztus végén, vagy szeptember elején elindulhat a kontinentális sorozat, amely a koronavírus-járvány miatt nem kezdődhetett el. A 35 éves szombathelyi pilóta az M1 aktuális csatornának pénteken azt mondta, mivel a kamion Eb futamaira nincsenek megkötve televíziós közvetítési szerződések, és az események megrendezése a helyszínre kilátogató nézőkre […]
A jelenlegi koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt a helyi szervezői az Int. ADAC Truck-Grand-Prix nürburgringi fordulójának úgy döntöttek, hogy idén elmarad ez a rendezvény. A német kormány 2020. augusztus 31-ig minden nagy eseményt lefújt, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs már lehetőség a FIA ETRC itteni versenyhétvégéjének, amely eredetileg július 18-19-én lett volna. Mivel nehéz […]
Az ADAC Truck Grand Prix szervezői, tehát a német kamion Európa-bajnoki futam promótere is úgy tűnik, hogy lemondott már a saját versenyükről. Az alábbi közleményt jelentették meg Facebookon: „Tegnap mi is a TV előtt ülve hallgattuk a sajtótájékoztatót, hiszen a mi érdekünk is volt, hogy megtudhassuk, mi lehet pontosan a sorsa a júliusra tervezett ADAC […]
A COVID-19 európai terjedése és az ezzel járó korlátozások miatt az ETRA a FIA-val egyeztetve úgy döntött, hogy Misano egy későbbi időpontra kerül a 2020-as versenynaptárban. Olaszország jelenleg az egyik leginkább fertőzött terület, a kormányzat kiterjesztette a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat, így az eredeti május 23-24-ei időpontban biztosan nem rendezhető meg az ETRC ezen […]