Tegnap Pippa Mann pipult be a W Seriesre, ma Ellen Lohr a soros. A DTM versenyt is nyerő hölgy, akit a magyar közönség leginkább a kamionversenyzésből ismerhet kolléganőjéhez hasonlóan elküldte melegebb éghajlatra az alakulandó új kizárólagosan női versenyzőknek szánt szériát, amely szerinte Carmen Jorda ötlete lenne. Ellie az Instagramon írta ki magából a dühét: „2016. […]
2020-ban indul egy új széria, a kamion Európa-bajnokság betétfutamaként, amelyben tuningolt kisáruszállítók vennének részt, és köröznének a pályákon. És ezen új sorozat felügyelő szervezete a FIA lenne. Az új elképzelés azt a célt szolgálná, hogy ez lenne az ETRA szerint a kamion Európa-bajnokság junior szériája, itt lehetne elkezdeni annak, akinek a kamionversenyzés a végcél. Ettől […]
A Tankpool24 csapat magyar versenyzője, Kiss Norbert egy hetedik hellyel búcsúzott a szezontól. A drámai szombat után becsületből teljesítette a vasárnapi programot Spanyolországban a német Tankpool24, valamint a csapat Mercedes versenykamionját vezető Kiss Norbert is. Jaramában szombaton Albacete leszorította, Lacko kiforgatta Norbit, aki a mezőny előtt landolt és az ütközésektől pedig annyira megsérült a versenykamion, […]
Az ETRA a mai napon ismertette az előzetes versenynaptár tervezetét a kamion Európa-bajnokságra vonatkozóan, a 2019-es évre. Az időpontokat még jóvá kell hagynia a Motorsport Világtanácsnak, de alapjaiban a népszerű 2018-as naptárra épül, ami a stabilitását mutatja a FIA ETRC-nek. A nyolc versenypályához ahol idén futott a széria az ETRA szeretne egy kilencedik ismert és […]
Drámai szombat után csak a csoda segíthet megszerezni a bronzérmet Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek. Utolsó hétvégéjéhez érkezett a kamion Európa-bajnokság 2018-as évada. A spanyolországbeli Jaramában jól kezdődött Kiss Norbert és a Tankpool24 hétvégéje, de egy durva és érthetetlen balesettel, majd egy legalább ugyanannyira megmagyarázhatatlan döntéssel drámaivá vált a folytatás. A szombathelyi versenyző esélyei az […]
A 2018-as FIA kamion Európa-bajnokság véget ér a hétvégén Jaramában, ami Madrid mellett található. Garantált lesz az izgalom a hátralévő versenyen, főleg úgy, hogy Kiss Norbiért lehet igazán csak izgulni majd. A legtöbb versenykamion is itt indul a szezonban, pedig a bajnoki cím már eldőlt: az Jochen Hahné lett, aki így már ötszörös ETRC bajnoknak […]
Csak az egyik futamon sikerült a pontszerzés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Kiss Norbertnek Le Mans-ban. A kamion Európa-bajnokság utolsó előtti állomásán a Tankpool24 csapat Mercedesét vezető magyar pilótát több technikai hiba is hátráltatta. Kiss a hétvége második, vasárnapi időmérőjén az ötödik időt autózta, amit a hétvége harmadik versenyén (az első vasárnapi futamon) negyedik helyre tudott […]
Utolsó előtti állomására, Le Mans-ba érkezett a kamion Európa-bajnokság mezőnye. A Tankpool24 csapat Mercedes kamionjával versenyző kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert az első versenynapon dobogóra állhatott a legendás helyszínen. A szokásos menetrend szerint warm up-pal kezdődött, időmérővel és két versennyel folytatódott a szombati program Franciaországban. A hétvége nem indult jól a magyar pilótának, egy kisebb technikai […]
A FIA ETRC 2018-as utolsó előtti versenyhétvégéje következik, Le Mansban, ahol Jochen Hahn akár már bajnok is lehet. Nyolc verseny van már csak hátra, ebből négy Franciaországban, majd jövő hét végén újabb négy verseny vár Jaramában a szezonzárón a kamion Európa-bajnokság pilótáira, így hamarosan minden eldőlhet. Az elmúlt fordulóban Zolderban Jochen 18 ponttal növelte az […]