Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa Bajnokság németországi hétvégéjén. A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja. A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok […]
A Kamion Európa bajnokság harmadik hétvégéjén a Nürburgringen állt rajthoz Kiss Norbert, a Tankpool24 versenyzője. A szombathelyi pilóta a Hungaroringen megszerzett második és harmadik helyezések után rögtön egy dobogóval nyitott Németországban, értékes pontokat szerezve a kamionsport hazájában. A rendhagyó menetrend szerint az első időmérő edzésre pénteken került sor, Kiss Norbert ezen a negyedik helyet szerezte […]
Antonio Albacete tavaly a szezonzárón Jaramában volt utoljára pole pozícióban, és tegnap egy izgalmas időmérő edzést követően újra őt illeti meg az első hely, ezúttal már a Nürburgringen. Ez az egyetlen versenyhelyszín a FIA ETRC-ben, ahol már pénteken lemegy az első nagy roham. A Truck Sport Lutz pilótája 1:54.832-es időeredménnyel verte először a helyi hős […]
A hétvégén két versenysorozat is rendez futamot, melyeket a következő időpontban láthattok: F1 – Osztrák Nagydíj Június 29, péntek 10:55 – 1. szabadedzés (M4 Sport) 14:55 – 2. szabadedzés (M4 Sport) Június 30, szombat 11:55 – 3. szabadedzés (M4 Sport) 14:45 – Időmérő edzés (DUNA) Július 01, vasárnap 14:30 – Futam (DUNA) ETRC – Nürburgring […]
Jön a kamionversenyzés éves fénypontja a hétvégén, a brutálisan népszerű futam a Nürburgringen, az ADAC Truck Grand Prix. A színes fesztivál hangulat keretében az ipar és a sport ad egymásnak találkozót, és mindig 100.000 feletti a látogatók száma, akik ünneplik ott a kamionos életérzést. Az már előre borítékolható az eddig két versenyhétvége alapján, hogy kőkemény […]
Volt némi izgalom az elmúlt napokban, hogy a Slovakia Ring miképp oldja meg azt, hogy ennyi rangos nemzetközi autóverseny szériának ad otthont július 14-15-én. Korábban nem volt pontos információnk, de most már van: mindenki megnyugodhat: nem marad el a FIA Swift Cup Europe és a KIA PLATINUM Cup sem! Ennek köszönhetően soha nem látott szoros […]
Emlékeztek a Volvo kamionos reklámjára, melyen Jean-Claude Van Damme lement spárgába? 😀 Ha nem, most újra megmutatjuk (folyt. a videó alatt): Na, valami ehhez hasonló valósult meg az elmúlt hétvégén a Hungaroringen is, a kamion korzón, egy Rába és egy Ikarus közreműködésével! 😉 😀 View this post on Instagram Van Damme után szabadon! ? ? […]
Rendkívül sikeresen zárult a hétvégi FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál. A sportesemény eredményességét mutatja a rekordszámú nevezés, az eddigi legmagasabb látogató szám, az elsőként a rendezvényen bemutatkozó európai versenysorozat, a European Street Freestyle Cup, valamint az EB szervezőinek közreműködésével megvalósuló, a Hungaroringen megrendezésre kerülő V4 Logisztikai Fórum. Az esemény megkoronázásaként Kiss Norbi, kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző […]
Vasárnap délelőtt még az időmérő edzés előtt találkozott Kiss Norbert, a legeredményesebb magyar kamionversenyző, illetve B2Sky Travel utazási iroda ügyvezetője, Kenderes Bálint. A Tankpool24 sátránál történt vendégség apropója az volt, hogy a Racingline.hu az utazási irodával közösen egy új kezdeményezést hívott életre: egy szurkolói buszt indítanának a Slovakia Ringre, ahol a FIA ETRC mezőnye mellett a túraautó világkupa szereplői, […]