Napra pontosan 90 éve rendezték az 1936-os Tripoli Nagydíjat, amelyen minden bizonnyal azért született német helyett olasz győzelem, mert a helyszínen jelen lévő náci vezetés ezt akarta. Ezzel pedig nemcsak a második helyezettet, hanem a győztest is megalázták.
A „csapatutasítás” szó hallatán a legtöbb szurkoló alighanem ebben az évezredben történt esetekre asszociál. Ez természetes, hiszen amellett, hogy ezek a legfrissebb emlékek, ezeket dokumentálták a legjobban. Maga a jelenség azonban messze nem az elmúlt évtizedekben kezdődött, hiszen már a hőskorban is jelen volt. Mármint nem a Forma–1, hanem az autósport hőskorára gondolunk, amikor a világbajnokság még nem is létezett. Az egyik leghírhedtebb eset napra pontosan 90 éve, 1936. május 10-én történt, és nem a csapatérdek, hanem a politika diktálta.
A 30-as években ugyan vb nem volt, de a versenyzők számára Európa-bajnokságot rendeztek. A pontrendszer kifejezetten érdekes volt, hiszen minél jobb eredményt ért el az adott pilóta, annál kevesebb pontot kapott. A mostani történet szempontjából viszont ennek vajmi kevés jelentősége van, hiszen ez a futam nem számított bele a bajnokságba.
Ezen a napon ugyanis a Tripoli Nagydíjat rendezték meg. A verseny története egészen 1925-ig nyúlik vissza, ám kezdetben nem számított sikertörténetnek. Azonban a mai Líbia területén a 30-as évek elején egyre nagyobb lett a fasiszta Olaszország befolyása, és ez is közrejátszott abban, hogy 1933-tól egy másik, 13,140 kilométer hosszúságú pálya adott otthont a viadalnak, a résztvevőket pedig a térség irányítására kinevezett Italo Balbo főkormányzónak köszönhetően luxuskörülmények várták.
Azonban később felmerült, hogy a költözés évében befolyásolták a végeredményt. A futamot ugyanis az állami szerencsejáték-vállalattal együttműködésben bonyolították le. A versenyt megelőző napokban harminc jegyet sorsoltak ki, és mindegyiket egy pilótához kapcsolták. az első három helyezetthez kötődő belépők tulajdonosai pedig komoly pénznyereményben részesültek. Alfred Naubauer, a Mercedes legendás csapatmenedzsere későbbi könyvében azzal vádolta meg a győztes Achille Varzit, a második Tazio Nuvolarit, valamint a kieső Baconin Borzacchinit, hogy a nevüket tartalmazó jegyek gazdáival együtt megegyeztek a végeredményben, az összeget pedig elosztották egymás között. Az ezzel kapcsolatos kutatások azonban arra a következtetésre jutottak, hogy ez kitaláció, hiszen a német szakember ott sem volt azon a viadalon.
Három évvel később viszont minden bizonnyal tényleg befolyásolták a végeredményt. Akkoriban már közel két éve a két német márka, a Mercedes, valamint az Auto Union uralta a nagydíjversenyzést, és ebbe csak a korszak legnagyobbjának számító Nuvolari nürburgringi csodagyőzelme rondított bele 1935-ben. A tripoli hétvégén viszont egyértelműen utóbbinak állt a zászló, mert az Ezüstnyilak szenvedtek a rövid tengelytáv miatt.
A helyi szerencsejáték-vállalat még ekkor is közreműködött, ami miatt nem engedték, hogy a tartalékpilóták autóba üljenek. Naubauer ennek ellenére kiküldte Hermann Langot a pályára. A német versenyző egészen addig körözhetett az edzésen, amíg az illetékesek észre nem vették, ekkor viszont fekete zászlóval kiintették őt.
A gyakorlás során Nuvolari nagy balesetet szenvedett, amikor kicsit lesodródott a pályáról, és egy kő kilyukasztotta a jobb hátsó abroncsát. Az autó felborult, az olasz versenyző pedig kiesett belőle, és ez volt a szerencséje. Bár látható sérülései nem voltak, fájó háta miatt elment egy vizsgálatra, ahol kiderült, hogy két csigolyája is elrepedt. Az orvosok érthető módon megtiltották neki a versenyzést.
A rajtelsőséget az Afrikában először versenyző, 26 éves korával akkoriban kifejezetten fiatalnak számító Bernd Rosemeyer szerezte meg az Auto Unionnak. A második pozícióba viszont a később minden idők legidősebb F1-es versenyzőjévé váló Louis Chiron kvalifikálta magát a Mercedesszel, majd jött a másik két Auto Union Varzival és Hans Stuckkal, a 70-es években szintén a Forma–1-ben szereplő, majd két Le Mans-i 24 órást is nyerő Hans-Joachim Stuck édesapjával.
Ezen a ponton kicsit el kell távolodni a versenyzéstől. A fasiszta Olaszország akkoriban egyre inkább összefonódott a náci Németországgal, így egy ilyen versenyen az utóbbi vezetése is képviseltette magát. Adolf Hühnlein, az NSDAP egyik vezető tagja és egyben a Nemzetiszocialista Motoros Hadtest (NSKK) első embere azonban nem tudott jelen lenni az eseményen. Helyette Philipp Bouhler, Adolf Hitler kancelláriai vezetője és Martin Bormann, a Führer helyettesének, Rudolf Heß-nek a vezérkari főnöke látogattak el a helyszínre. A két politikusnak Karl Feuereissen, az Auto Union csapatmenedzsere szerzett szállást. Eberhard Reuss ’Hitler’s Motor Racing Battles’ (Hitler motorsportcsatái) című könyvében felveti annak a lehetőségét, hogy mindez esetleg befolyással volt a későbbiekre.
Visszatérve a versenyzéshez, a mezőnyt szeles időjárás várta vasárnap, de szerencsére a pálya szempontjából a sivatag felé fújt, így nem hordta fel a homokot. A rajtrácson pedig olyasvalaki is feltűnt, akinek elvileg nem szabadott volna: Nuvolari úgy döntött, hogy fittyet hány az orvosi utasításra. Az olasz pilóta egyébként nem a saját Alfa Romeójával versenyzett, azt az egyik csapattársa kapta meg.
Balbo marsall zászlójelzésére el is indult a 40 körös viadal: a legjobban Stuck jött el, mögötte Chiron volt a második, míg Nuvolari egészen a harmadik pozícióig ugrott fel. A kör végére viszont már Rosemeyer volt csapattársának első számú üldözője, miközben a monacói pilóta visszaesett. Ahogyan a borzalmasan rajtoló Varzi is, aki mindössze tizenegyedikként fejezte be az 1. kört.
A 2. körben aztán három pozíciót javított, honfitársa viszont nem tudta tartani a harmadik helyet, mivel szenvedett a gipsz miatt, és egyébként is úgy döntött, hogy nem hajtja ki a maximumot a kocsiból, hanem inkább óvja a gumijait. Ennek következtében előbb Rudolf Caracciola ment el mellette a Mercedesszel, majd többek között Varzi is maga mögé utasította, aki így a 3. kör végén már ötödik volt.
Mindeközben az élen Rosemeyer egyre nagyobb nyomást helyezett Stuckra, és a 4. körben meg is előzte. Mivel Varzi ekkor már harmadikként haladt, az Auto Union kisajátította az első három pozíciót. Körülbelül a verseny negyedénél elkezdődött a kiállások sora: a német márkából először az olasz pilóta ment ki kereket cserélni, majd két csapattársa egyszerre tette meg ugyanezt, de immáron ismét Stuck–Rosemeyer sorrendben.
Mivel a Mercedesek tovább maradtak kint, ideiglenesen ők birtokolták az első három pozíciót. Ez azonban egyrészt természetesen nem tartott sokáig, másrészt a technika ördöge mind a négy pilótára lecsapott. Manfred von Brauchitschnak kifogyott az üzemanyaga, ezért feladta a versenyt, az F1 történetébe a legidősebb futamgyőztesként bevonuló Luigi Fagiolinak és Caracciolának elment az első fékje, míg Chironnak a gázpedálja ragadt be, aminek következtében percekig vesztegelt a bokszban.
A megbízhatóság azonban a rivális gyártónál sem volt tökéletes. A 19. körben Rosemeyer hiába próbált kigyorsítani, az autó nem reagált. Amikor hátranézett, látta, hogy felcsapnak a lángok, ezért kiugrott a pilótafülkéből, majd homokkal próbálta oltani a tüzet. Az ilyesmi ráadásul nem először fordult elő az Auto Unionnal, hiszen egy évvel korábban Stuck is hasonló problémával szembesült.
Utóbbi viszont nem maradt egyedül a győzelemért folytatott küzdelemben, hiszen Varzi utolérte, majd nem sokkal féltáv után meg is előzte őt, de két körrel később ismét helyet cseréltek. Ezután jöttek a második kiállások: a 25. körben a német, három kör múlva pedig az olasz versenyző látogatta meg a bokszutcát, a sorrend pedig nem változott.
Mivel a páros mintegy 2 és fél perccel vezetett Fagioli és Caracciola előtt, mindkettőjüket lassításra szólították fel. A 33. körben azonban úgy tűnt, hogy eldől a viadal: Varzi kénytelen volt újból kiállni, ugyanis a bal első abroncsát le kellett cserélni, amivel körülbelül fél percet veszített. Ekkor aligha fogadott volna bárki is Stuck győzelme ellen.
Ehhez képest az olasz pilóta a 36. körben utolérte, majd megelőzte ellenfelét, hogy aztán 15 másodperces előny birtokában zárja a kört. Bár az utolsó körre ismét minimálisra csökkent a kettőjük közötti különbség, Varzi ekkor 3:27.4 másodperces pályacsúcsot futott, és 4,4 szekundummal Stuck előtt megnyerte a versenyt. Mögöttük jött a két Mercedes, majd már egykörös hátrányban az a négy Alfa Romeo, amelyet akkoriban a Scuderia Ferrari istállója működtetett. Közülük egyébként Nuvolari ért célba utolsóként.
Hogy mi történt az Auto Unionok között a hajrában? Nos, ismét Naubauer könyvével kell előhozakodnunk, amelyben az a kijelentés szerepel, hogy a német csapatok felé „nagyon magas szintről” érkezett az az utasítást, hogy „olasz földön” lehetőség szerint olasz nyerjen. Magyarul tehát a politika döntötte el a végeredményt.
A könyv azt is megemlíti, hogy a szerelője állítólag elmondta Stucknak, hogy amíg őt a zöld zászlóval lassításra kérték, addig Varzit a pirossal gyorsításra ösztökélték, ami megmagyarázza, hogyan tűnt el ennyire gyorsan a különbség. A német versenyzőt meglepetésként érte az előzés, de a másik érintett is dühös volt. Később pedig állítólag őt is megalázták, ugyanis Balbo marsall az „igazi győztesre”, vagyis Stuckra mondott pohárköszöntőt.
Varzi egyébként ekkoriban már amúgy is leszállóágban volt, nem függetlenül a magánéletétől. Ekkoriban ugyanis viszonya volt Paul Pietsch volt feleségével, Ilse Engellel, ráadásul a drogokra is rászokott. A könyv pedig arról is beszámolt, hogy a hölgy – aki korábbi vesebetegsége miatt szintén függő volt – morfiumot adott be neki fájdalomcsillapítóként.
Stuck emlékirataiban szintén fellelhető a történet, és amellett, hogy a pohárköszöntős sztorit megerősítette, arról is beszámolt, hogy a futam utáni banketten ő és a felesége kapták a legnagyobb megtiszteltetést jelentő helyeket. Ami a későbbieket illeti, jelentős futamot már egyikük sem tudott nyerni, viszont még a második világháború után mindketten folytatták a versenyzést. Varzi az 1948-as Svájci Nagydíj edzésén elszenvedett balesetben életét vesztette, egykori csapattársa viszont a világbajnokságon is szerepelt három futam erejéig, igaz, pontot nem tudott szerezni.