KezdőlapFastest SlapMagnussen be fog mutatkozni az IndyCarban!

Magnussen be fog mutatkozni az IndyCarban!

-

A korábbi Forma-1-es pilóta Kevin Magnussen a szerdai nap folyamán jelentette be, hogy a mostani hétvégén bemutatkozhat majd az IndyCar road americai hétvégéjén. A dán pilóta a detroiti második versenyen balesetet szenvedő Felix Rosenqvist helyett versenyezhet majd az Arrow McLaren SP egyik autójában.

Magnussen F1-es pályafutása során megfordult a McLarennél, a Renaultnál és a Haasnál is. A dán pilóta rögtön a bemutatkozó versenyén dobogót szerzett a wokingi istálló versenyzőjeként a 2014-es Ausztrál Nagydíjon, azonban ezt követően már egyszer sem került be a legjobb háromba Forma-1-es karrierje során.

A Haas csapata nem hosszabbította meg a 2020-as év végén lejáró szerződését, ami miatt más lehetőségek után kellett néznie. Így esett a 2019-es Szingapúri Nagydíj leggyorsabb versenykörét autózó Magnussen választása az IMSA-ra (amerikai sportautó bajnokság), ahol nemrégiben meg is szerezte első rajtelsőségét és győzelmét is.

Az IndyCarban pedig újra összecsaphat majd egykori Haas-os csapattársával, Romain Grosjeannal, akivel 2017-től egészen a 2020-as szezon végéig alkották az amerikai kiscsapat pilótapárosát.

A dán a hatalmas balesetet szenvedő Rosenqvist helyett állhat majd rajthoz. A svéd pilótának beragadt a gázpedálja, ami miatt hatalmas sebességgel csapódott a gumifalba. Szerencsére az Arrow McLaren SP pilótája nem sérült meg komolyabban a balesetben, azonban az orvosok jelen pillanatban még nem engedik versenyezni őt. Ez adott zöld utat Magnussen IndyCar-os bemutatkozásához.

Forrástsn.ca