Az Arrow McLaren SP körül már néhány hónapja kering az a pletyka, hogy Tony Kanaan lesz a negyedik versenyzőjük az Indy 500-on. Ez immáron hivatalossá is vált, így a 2013-as Indy 500 győztes lesz Alexander Rossi, Pato O’Ward, és Felix Rosenqvist csapattársa a 107. Indy 500-on. A brazil versenyző korábban fontolgatta a visszavonulást, de a […]
Az Arrow McLaren SP egy negyedik autót indít a jövő évi Indianapolis 500-as versenyen, és Tony Kanaan fogja vezetni azt. A RACER információ szerint a csapat csütörtökön tájékoztatta munkatársait a döntésről, amely a McLaren Racing vezérigazgatójának, Zak Brownnak kedden adott interjúját követte, amelyben elmondta, hogy „a következő két hétben” döntés születik a negyedik autó bevetéséről. […]
AJ Allmendinger sok éves kihagyás után jövőre teljes munkaidőben fog versenyezni a Kaulig Racing 16-os rajtszámú autójában. A szervezet szerdán tette hivatalossá a hírt. Allmendinger, aki jelenleg a Kaulig Racinggel az Xfinity Series bajnoki címéért küzd, 2018-ban teljesített utoljára teljes szezont a Cup Seriesben. „Amikor 2019-ben a Kaulig Racinghez igazoltam részidőben, éreztem, hogy mennyire hiányzik […]
Az IndyCar bajnoka elismerte, hogy nagyon szívesen látná a kétszeres NASCAR Cup Series bajnok Kyle Busch-t az Indy 500-on. Kyle Busch 2023-tól a Richard Childress Racing színeiben folytatja pályafutását, és a bejelentést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csapatváltásnak köszönhetően lehetősége lesz az Indy 500-on is elindulni – egy Chevrolet motoros autóban. “Ha bármelyik Chevrolet csapatnak […]
A hét közepén lemondó Tyler Kiel helyére érkezhet a McLaren csapathoz az a Barnhart, aki az Andretti Autosportnál volt versenystratéga. Az Andretti Autosport csapattagjainak McLarenhez való vándorlása folytatódik, mivel az új Arrow McLaren SP pilóta Alexander Rossi mellé a versenystratéga Brian Barnhart csatlakozott, akinek szerepét az Arrow McLaren SP egyelőre még nem határozta meg. Barnhart, […]
15 év után hagyja el a McLaren IndyCar csapatát Taylor Kiel, az Arrow McLaren SP elnöke aki még Sam Schmidt idején kezdett itt dolgozni. Kiel 2008-ban junior Indy Lights-szerelőként kezdett a csapatnál, majd a ranglétrán felemelkedve a Sam Schmidt Motorsportot – mai nevén AMSP-t – az NTT IndyCar Series egyik legversenyképesebb csapatává tette. Saját döntése […]
Kyle Busch 3 futam alatt másodszor szenvedett motorhibát a NASCAR Cup Seriesben, a McLaren viszont már indítaná őt az Indy 500-on. Busch – aki nemrég jelentette be, hogy 2023-ban a Richard Childress Racinghez csatlakozik – idén már biztosan nem nyeri meg harmadik bajnoki címét. A 2015-es és ’19-es bajnok a Darlingtoni playoff-nyitó futam után ismét […]
Az Arrow McLaren SP Álex Palou elvesztésével a megbízható utat választotta, így 2023-ban is Felix Rosenqvist vezeti majd autójukat. A McLaren Racing lehívta Felix Rosenqvist opciós jogát, és a svéd a következő szezonban is a 7-es számú Chevyben marad, mivel az Arrow McLaren SP három autóra bővül az NTT IndyCar Series-ben. Ez azután derült ki, […]
Hónapokig tartó huza-vona után eldőlt, hogy a 2021-es bajnok Álex Palou 2023-ban is a Chip Ganassi Racing 10-es autójában fog versenyezni. Palou-t a nyár folyamán két csapat is bejelentette 2023-as versenyzőjének. Először délután a Ganassi írta ki twitterre, hogy lehívták az opciós jogát a jövő évre, majd miután Álex Palou ezt megcáfolta, néhány órával később […]