back to top
KezdőlapFormula 116 éves pilótát igazolt a Williams

16 éves pilótát igazolt a Williams

-

A Williams új igazolást jelentett be az akadémiájára a napokban.

A brit csapathoz a 2021-es GB3 bajnok, Zak O’Sullivan érkezik, aki ebben a szériában 14 dobogót és 7 győzelmet számlált. A 16 esztendős versenyző idén a Formula 3-ban vesz majd részt a Carlin színeiben.

„Megtisztelő, hogy kiválasztott a Williams az akadémiájára” – nyilatkozta a bejelentés után O’Sullivan. „Ez egy hihetetlen lehetőség, és nem tudom eléggé megköszönni Jostnak, Svennek és az egész csapatnak a belém vetett bizalmat. A Williams a Forma-1 egyik legsikeresebb és legelismertebb csapata, amely a sportág legnagyobb tehetségei közül kinevelt már néhányat. Annak is nagyon örülök, hogy a Carlinnal való kapcsolatom folytatódik, és ebben a szezonban velük léphetek fel az F3-as sorozatba. Ez lesz a harmadik évem a csapattal, és már nagyon várom az előttem álló kihívást.”

Ami pedig a feladatait illeti, O’Sullivan „ott lesz a pálya mentén és a gyárban is fog szimulátorozni, hatékony visszajelzéseket igyekezve adni a fejlesztésekhez”.