KezdőlapFormula 1A Ferrari újabb hibája is kellett Sainz nullázásához

A Ferrari újabb hibája is kellett Sainz nullázásához

-

Az Ausztrál Nagydíjon tovább folyatódott a rémálom Carlos Sainz számára. A Ferrari spanyol pilótájának az időmérő edzés harmadik szakaszában siklott félre a versenyhétvégéje, ami végül nem is került vissza a jó vágányra, hiszen már a második körben a kavicságyba pördült és kiesett. Utólag kiderült, hogy akárcsak tegnap, most sem volt előzmények nélküli a hibája.

Kívülről csak annyit láthattunk, hogy a 9. helyről rajtoló, majd pozíciókat veszítő Sainz kétségbeesetten próbálja előbbre verekedni magát a mezőnyben az Ausztrál Nagydíj rajtja után. Ennek az lett a vége, hogy a 11-es kanyarban elkövetett hiba után Mick Schumacher is elment mellette, majd a Haas előzése közben Sainz megint rontott, és a 10-es kanyar bukóterébe ragadva kiesett.

Az idén először nullázó spanyol a Sky Sportsnak nyilatkozva ezután kontextusba helyezte a történteket, és elárulta, hogy a kormányán nem működött rendesen néhány gomb. Emiatt az utolsó pillanatban ki kellett cserélni azt, ami a rossz rajthoz és a kapkodáshoz vezetett.

„Nem vagyok benne biztos, hogy hiba volt a kemény gumikon rajtolni, viszont egyértelműen hibáztam azzal, hogy rosszul mértem fel a tapadást – ismerte el felelősségét a kicsúszásban. – Ami pedig ma még egyértelműen nem volt jó, hogy ismét gondjaink akadtak a kormánnyal. A felvezető kör előtt egy perccel kormányt kellett cserélnünk, az új kormányon pedig nem a megfelelő pozícióban álltak a kapcsolók. Emiatt a rajtnál bekapcsolt a lefulladásgátló. Ebből és a kemény gumikból kifolyólag már ekkor hátrányba kerültem, majd sietve próbáltam előzni és visszazárkózni. Egyértelműen az én hibám volt, ami [a 2. körben] történt. A gumik még valószínűleg nem álltak készen arra, hogy nyomjam nekik és előzni próbáljak.”

Neki és a Ferrarinak is javulnia kell

Sainz a futam után egyértelművé tette, hogy az ő oldaláról is van tér a fejlődésre, de ugyanezt gondolja a csapatról is. „Én sem voltam tökéletes és csapatként sem voltunk azok. Ki kell elemeznünk, hogy mit csináltunk rosszul” – nyilatkozta az F1 TV-nek.

Ezen kívül elmondta, hogy az első négybe jó versennyel biztosan odaérhetett volna ma, a szombati és vasárnapi problémák nélkül pedig harcban lett volna a győzelemért.

A Sky Sportsnak utalást tett arra is, hogy tőle is elvárható a nagyobb türelem, illetve kérdésre elmondta, hogy a szezon elejére még mindkét oldalon jellemzőbbek az emberi mulasztások.

„Biztosítanunk kell, hogy ne kövessünk el olyan hibákat, amiket itt egész hétvégén elkövettünk az én oldalamon. Amikor türelmesebbnek kell lennem, akkor türelmesebb leszek, de ezzel az autóval mindegyik versenyen a győzelemért lehet küzdeni.”

„Az autók kicsit trükkösebbek, a kemény gumik keményebbek, nehezebb kezelni őket a rajt után. Ma ennek megfizettem az árát. Természetesen emberi hibák is történnek, főleg a szezon elején, amíg ki nem ismerjük ezeket az autókat. De ez nem kifogás. Nem kellett volna hibáznom, a kormánnyal pedig nem lett volna szabad problémába ütköznünk tegnap sem és ma sem.”

 

ForrásSky Sports