back to top
KezdőlapFormula 1Sainz mérges, és holnapig főnöke miatt sem fog lenyugodni

Sainz mérges, és holnapig főnöke miatt sem fog lenyugodni

-

Katasztrofálisan alakult az Ausztrál Nagydíj időmérője Carlos Sainznak. A világbajnoki pontverseny második helyezettje a pole pozícióra is esélyes volt, végül azonban csak a kilencedik helyen végzett, miközben csapattársa megszerezte az első rajtkockát. A spanyol pilóta dühösen nyilatkozott.

Minden dugába dőlt Carlos Sainz oldalán a melbourne-i időmérő harmadik szakaszában. A Ferrari spanyolja Sergio Pérez mögött másodikként jutott be az utolsó szakaszba, minden esélye megvolt tehát arra, hogy megszerezze élete első pole-ját. Ehhez képest csak a kilencedik helyen zárt, miután hibázott az utolsó gyorskörében.

Sainz ráadásul duplán pórul járt, hiszen a Fernando Alonso balesete miatti piros zászló megfosztotta őt az első gyorskörétől. 

„Igen, az első köröm sokkal jobb volt. [Az újraindítás után] gondunk akadt az autó beindítójával. Nem tudtuk időben beindítani a kocsit, három perccel később mentünk ki a pályára, mint ahogy terveztük. Emiatt nem tudtam előkészíteni a gumikat és felmelegíteni azokat. Ezután minden romokba dőlt, hideg gumikkal kellett elkezdenem a körömet, ami borzasztóra sikerült. Elképesztően balszerencsés volt, ami rosszul alakulhatott, az rosszul is alakult. Különösen azt nézve, hogy a teljes időmérőn harcban voltam a pole-ért” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

Mattia Binotto az időmérő után próbálta vigasztalni pilótáját, akit ez nem igazán hatott meg. 

„Tudja, hogy mérges vagyok, mert nem szabadott volna ilyen problémánk legyen az indítóval. Egyszerűen katasztrófa volt, és tudja, hogy harcban voltam az első helyért. Minden, ami elromolhatott, az nálam elromlott. Egyáltalán nem leszek boldog akkor sem, ha ő azt akarja, hogy boldog legyek. Holnap viszont új nap kezdődik, és megpróbálunk felzárkózni.”

Sainz végül elmondta, hogy aludnia kell egyet a történtekre, hogy kicsit lehiggadjon. „Alszom egyet és majd meglátjuk. Aludnom kell. Amíg nem fekszem ma le, addig mérges leszek.”

ForrásSky Sports