KezdőlapFormula 1A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

-

Bár mindkét pilótájuk jövője biztosított, az új szabályok értelmében Steiner még egy Ferrari versenyző alkalmazna a Haasnál jövőre.

2022-ben minden csapat újoncok keresésébe kezdhet, hiszen kötelező lesz újoncokat indítani néhány szabadedzésen.

Az amerikai alakulat alkalmazásában jelenleg egy junior áll, Pietro Fittipaldi, teszt- és tartalékpilótaként. Ennek ellenére nem őt alkalmaznák, hiszen technikailag már nem számít újoncnak, két versennyel a háta mögött.

„A jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ha ezt a szabályba foglalják, akkor nyilvánvaló módon az egyik Ferrari junior lesz, akit futtatunk majd.”

„Nem beszéltem még velük, ki lesz velük jövőre, vagy van-e már jelöltjük. Ötletem sincs, de ez lenne az első ötletem.”

A Ferrari akadémiája jelenleg számos pilótát foglal magába. Közülük Callum Ilott az IndyCarban vesz majd részt, míg az F2-es bajnokságból már jelentkező Robert Shwartzman vagy Marcus Armstrong, esetleg az F3-as Arthur Leclerc jöhet még szóba.

„Ha nincs senkijük, akkor is biztos vagyok benne, hogy van, aki szívesen vezetné az autót az első szabadedzéseken.”

Egészen tavalyig Louis Délétraz is a kötelékükbe tartozott, a svájci azonban azóta a hosszútávú versenyzés felé fordult. Le Mansban majdnem LMP2-es győztes lett, és Európa-bajnoknak mondhatja magát, Robert Kubicával egyetemben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ferrari Driver Academy (@ferraridriveracademy) által megosztott bejegyzés

Forrásgpfans.com