Charles Leclerc autózta a legjobb köridőt a 41. F1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén, amelynek végén azonban elromlott alatta a Ferrari, amit furcsa helyen parkolt le a bokszutcában.

Közép-európai idő szerint 13:30-kor kezdődött meg a Forma–1-es mezőny első pályaeseménye a szabadedzéssel, a Hungaroringre kihajtó 22 autó közül azonban csak 17-et vezettek az állandó pilóták.

A csapatoknak a szezon során négy alkalommal egy fiatal pilótát (pontosabban olyan versenyzőt, akinek legfeljebb két nagydíjrajtja van) kell autóba ültetnie egy szabadedzésen. A hungaroringi hétvége kezdete előtt öt istálló is bejelentette, hogy ezt fogja tenni: ennek értelmében az Alpine-nál Paul Aron vezetett (Franco Colapinto helyén), a McLarennél Leonardo Fornaroli (Oscar Piastri helyén), a Mercedesnél Frederik Vesti (Kimi Antonelli helyén), a Cadillacnél Colton Herta (Valtteri Bottas helyén), a Haasnál pedig Ryo Hirakawa (Oliver Bearman helyén).

Bár ez az utolsó versenyhétvége a nyári szünet előtt, a csapatok nem könnyelműsködték el a felkészülést, és ide is sokan érkeztek új fejlesztésekkel – egyesek kifejezetten kritikus fontosságúakkal vagy látványosakkal. A McLarennél most debütált a Ferrariéhoz és a Red Bulléhoz hasonló forgó hátsó szárny, amit az összehasonlítás érdekében az első edzésen csak Fornaroli autójára raktak fel, Lando Norriséra nem (és a csapat edzés közbeni kommunikációja alapján jól is működött). Az Aston Martin pedig bevetette a várva várt, B-autónak is nevezett átfogó fejlesztési csomagját: az FIA-nak leadott jelentése alapján 16 különböző ponton nyúltak hozzá az autóhoz.

Az edzés nem szűkölködött az incidensekben, amelyek közül a leglátványosabbat Lance Stroll szenvedte el. Az Aston Martin kanadai versenyzője alatt a pálya 3-as kanyarjában romlott el az alapos ráncfelvarráson átesett autó, miután eltört a hátsó felfüggesztése. Az autó megpördült és a füves részre csúszott, Stroll azonban el tudta kerülni a fallal való találkozást és a balesetet. Ám miután leparkolta az elromlott autóját a pályán, piros zászlós periódust hívott elő ezzel az edzés második felében.

Formula 1@F1

Here's a look at what happened to Lance Stroll on the approach to Turn 3 😮#F1 #HungarianGP

Nem sokkal később Carlos Sainz mutatott be egy nagy elfékezést a Williamsszel az 1-es, újonnan Nelson Piquet-ről elnevezett kanyarban, majd hosszasan állt a bukótérben, mielőtt tovahaladt.

Az edzés utolsó perceiben pedig a hosszú ideje a tabella első helyén álló Leclerc jelezte, hogy valami eltört az autójában – a monacói a pálya hátsó részében járt és még visszaporoszkált a Ferrarijával a bokszutcába, a csapatáig azonban már nem jutott el, közvetlenül az FIA mérlegelőállása előtt parkolta le az autót, így a szerelőknek kellett odasietni, hogy eltolják a garázsig.

Az eredménytábla élén így is Leclerc neve maradt az edzés leintéséig, méghozzá tekintélyes, közel fél másodperces előnnyel a másodikként végző Max Verstappen előtt. A harmadik Lewis Hamilton, a negyedik Isack Hadjar lett, akit George Russell követ már egy másodperces lemaradással – vagyis a Ferrari és a Red Bull kezdte a legerősebben a hétvégét.

Fernando Alonso a 13. helyen zárt az új Aston Martinnal, két és fél másodperes hátránya pedig kétségtelenül biztatóbb annál, mint amekkora lemaradásokkal a silverstone-i autók az utolsó helyeken szenvedtek az elmúlt hónapokban.

Az edzésről készült szöveges közvetítésünk itt visszaolvasható.

Az első szabadedzés végeredménye:

Formula 1@F1

FP1 CLASSIFICATION

The full rundown from first practice at the Hungaroring 👇#F1 #HungarianGP