58 évvel ezelőtt ezen a napon vesztette életét Ludovico Scarfiotti egy hegyiversenyen. Az olasz pilóta a Le Mans-i 24 órás és a Sebringi 12 órás futamot is megnyerte, egyetlen F1-es győzelmével pedig olyasmit hajtott végre, amit azóta senki sem.
1968. június 8-án, vagyis 58 évvel ezelőtt éppen ezen a napon vesztette életét Ludovico Scarfiotti, aki bár mindössze tíz Forma–1-es futamon szerepelt, egy diadalig így is eljutott. Elsősorban azonban a sportautózásban vált igazán sikeressé, hiszen Le Mans-ban egy összesített, valamint további egy kategóriagyőzelmet zsebelt be, és Sebringben is nyerni tudott.
Scarfiotti 1933. október 18-án, Torinóban látta meg a napvilágot, és már korán beleszeretett az autókba. Mindez nem volt véletlen, ugyanis édesapja, Luigi szintén autóversenyző volt, öt alkalommal a Mille Miglián is elindult, 1932-ben ráadásul a harmadik helyet szerezte meg a legendás viadalon. Ha pedig ez nem lenne elég, nagyapja, Lodovico (nem elírás, van különbség nagyapa és unoka neve között) a Fiat társalapítója és első elnöke volt.
Sikereinek köszönhetően Ferrarit is vezethetett, olyannyira, hogy Le Mans-ban is a maranellóiak autójával, a 250 TRI/60-assal debütálhatott. A kocsit a később szintén a Forma-1-ig jutó Pedro Rodríguezzel felváltva vezette, illetve vezette volna, ugyanis a versenygép csupán 22 kört tudott megtenni, mielőtt kifogyott belőle az üzemanyag.
Egy évvel később Maseratival próbálkozott, majd utána már a Ferrari gyári csapatánál kapott lehetőséget, ám egyik alkalommal sem jutott el a célvonalig. 1963-ban viszont ez olyannyira sikerült neki, hogy Lorenzo Bandinivel megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt, amivel zsinórban a negyedik győzelmet szállította az olasz gyártónak a legendás futamon. Sőt, az év elején a Sebringi 12 óráson sem talált legyőzőre, csak akkor nem honfitársa, hanem John Surtees volt a váltótársa.
Ugyanebben az évben a Forma–1-ben is bemutatkozott, és a futamgyőztes Jim Clarktól két kört kapva a hatodik helyen zárt. Egy hét múlva, a reimsi szabadedzésen azonban balesetet szenvedett, aminek következtében megsérült a lába, így a többi futamon már nem állhatott rajthoz. A következő két évben aztán csak egy-egy hétvégén szerepelhetett, de az 1964-es monzai viadalon nem szerzett pontot, míg egy évvel később el sem indult a mexikói versenyen.
Az 1966-os idény első öt futamát szintén kihagyta, míg a Német Nagydíjon kiesett. Olaszországban viszont jött az áttörés: csapattársa, Mike Parkes mögött a második helyet szerezte meg a rajtrácson, a futamon pedig maga mögé utasította a brit pilótát, és mindmáig ő az utolsó olasz pilóta, aki megnyerte hazája nagydíját. Sőt, azt is elmondhatta magáról, hogy Alberto Ascari után ő a második olasz versenyző, aki a Ferrarival tudott nyerni Monzában.
Scarfiotti hazai pályán aratta egyetlen F1-es győzelmét
1967-ben három versenyen indult el, abból egyszer szerzett pontot, miután megismételte a négy évvel korábbi eredményét Zandvoortban. Az 1968-as szezont viszont már nem a Ferrarival, hanem a Cooperrel kezdte meg, ahol végre állandó üléshez jutott. Ezt a dél-afrikai kiesés után két negyedik hellyel hálálta meg Jaramában, illetve Monacóban, de mint kiderült, ez utóbbi volt az utolsó futama a Forma–1-ben.
Scarfiotti előszeretettel indult el hegyiversenyeken, sőt, 1962-ben és 1965-ben Európa-bajnok lett a műfajban, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy mindkét évben őt válasszák meg Olaszország legjobb pilótájának. 1968-ban azonban egy ilyen viadalon lelte halálát, amikor a német Alpokban található pályán autója a fák közé vágódott, ő pedig a kocsiból kiesve 50 métert repült, mielőtt a földre zuhant. Később kiderült, hogy egy 55 méteres féknyomot hagyott maga után, vagyis valószínűleg az utolsó pillanatban próbált lassítani.
Az olasz versenyző életét már nem lehetett megmenteni, a mentőben belehalt súlyos sérüléseibe. 34 évesen távozott az élők sorából, feleségét, valamint az előző házasságából származó két gyerekét hátrahagyva. A szezon során ő volt a harmadik aktív F1-es versenyző, aki végzetes balesetet szenvedett: Clark a hockenheimi Forma–2-es futamon, Mike Spence pedig az Indy 500 szabadedzésén vesztette életét. A sornak ráadásul nem volt vége, ugyanis később egy F1-es versenyre is jutott egy tragédia: az élete első viadalát teljesítő Jo Schlesser Rouenben bennégett az autójában.
Ez a cikk eredetileg a Rallycafe.hu-n jelent meg 2023-ban.