KezdőlapFormula 1A Mercedes a Paul Ricard-on tesztelte a Barcelonára szánt újításait

A Mercedes a Paul Ricard-on tesztelte a Barcelonára szánt újításait

-

Miután a Ferrari nemrég Monzában tesztelte a Spanyol Nagydíjon bevetendő új fejlesztéseit, szerdán a jelek szerint a Mercedesen volt a sor. A német istálló a Paul Ricard versenypályán lőtte el az egyik filmes napját, ahol állítólag George Russell-lel teszteltek titokban, míg Lewis Hamilton nem volt jelen.

A Mercedes számára ez volt a második és egyben utolsó forgatási nap idén, miután az elsőt még a barcelonai tesztek előtt használták el. A mostani 100 kilométeren tehát a Spanyolországra tervezett fejlesztéseit próbálgatta a német gárda, írja az olasz Motorsport.com. Nem véletlen, hogy a Mercedesnél minden kilométer és adat ennyire számít, hiszen komoly hátrányban vannak év eleje óta és nyilván minél előbb felzárkóznának.

A filmes napon azonban nyilván nem olyanok a körülmények, hogy tűpontosan modellezni tudják a valós körülményeket, hiszen csak különleges Pirelli gumik használhatók ilyen alkalmakon, továbbá a 100 kilométer is jelentős korlát.

Forrásgpblog.com