KezdőlapFormula 1A Mercedesnek nem volt szava Albon Williamshez szerződésében

A Mercedesnek nem volt szava Albon Williamshez szerződésében

-

Alexander Albon 2022-ben a Williams csapat színeiben tér vissza a Forma-1-be, a Mercedeshez távozó George Russell helyére érkezve. Ha még sokan is furcsának találhatták a Red Bull-támogatott Albon érkezését egy Mercedes-motoros csapathoz, Jost Capito leszögezte, a németeknek nem volt beleszólásuk a pilótakérdésbe.

Albon 2019-es debütálása után 2020 végére már ülés nélkül maradt, amikor Sergio Pérezre cserélték a Red Bullnál. A Williamst azonban így is meggyőzte, akik a Red Bullal egyeztettek a thai leigazolásáról, árulta el a csapatfőnök a Formel1.de-nek nyilatkozva.

„A legtöbb kérdést megbeszéltem Christian Hornerrel, és a Red Bull nagyon szerette volna, ha Alex talál egy F1-es ülést. Ezért nem voltak olyan bonyolultak a tárgyalások. Támogatni akarták őt az üléskeresésben, mi pedig Alexet akartuk” – mondta Capito, majd hozzátette, hogy a Mercedesnek nem volt ellenvetése sem a szerződéssel kapcsolatban.

„Totónak az sem okoz gondot, hogy Alex elhagyja a Red Bullt, és csatlakozik hozzánk. Nem volt olyan nehéz, mint amilyennek kívülről látszott. Mindig is egyértelmű volt, a Mercedesnél is, hogy a pilótákról mi döntünk. Mi választjuk ki azokat a versenyzőket, akik a legjobbak a csapat számára. Ez a Mercedesnek is érdeke, mert ők is azt szeretnék, hogy az ügyfélcsapataik a lehető legjobban teljesítsenek. Erről soha nem volt vita.”

Arról is esett már szó, hogy Albonnak mi lesz a csapaton belüli szerepe, kiderült, hogy kimondottan vezérnek szerződtették őt.