A Red Bull szkeptikusan fogadta az FIA mérésének eredményét, amely azt hozta ki, hogy az ő erőforrásuk a mezőny legerősebbje, és velük ellentétben még a Mercedes is extra fejlesztési lehetőségeket kap. A csapat felülvizsgálatot kért.

A csapatok a Monacói Nagydíj vasárnapján kapták kézhez az új szabályrendszerrel járó első ADUO-vizsgálat eredményét, amelynek keretében az FIA a szezon során többször sorrendbe álltja a mezőny öt motorgyártóját, és a lemaradásban lévőknek fejlesztési és pénzügyi engedményeket ad a felzárkózáshoz.

Miközben a pályán eddig látott forma alapján a paddockban általános vélekedésnek számított, hogy a Mercedes a mezőny etalonja, a vizsgálat nem ezt hozta ki: az FIA mérései szerint a Red Bull erőforrása a legjobb, a több mint 2%-os teljesítménybeli lemaradásban lévő Mercedes egy, a több mint 4%-os lemaradásban lévő Audi, Ferrari és Honda pedig két fejlesztési lehetőséget kap az idei és a következő szezonra egyaránt.

Az, hogy ez a sorrend nincs összhangban a pályán látott erőviszonyokkal, több tényezőből is fakadhat (elvégre nem a motor az egyetlen faktor, ami egy autó gyorsaságát meghatározza), de valószínűleg nagy hatása van annak, hogy az FIA vizsgálata csak a belső égésű motor teljesítményére terjedt ki, miközben a Mercedes-erőforrás előnye az általános vélekedés szerint nem is ebből, hanem az elektromos hajtás hatékonyságából fakad.

A Red Bull azonban ezzel együtt sem tartja realisztikusnak az eredményeket, és bár nyilvánosan még nem kommentálták azt, a The Race tudomása szerint a szezon első öt futama során végzett mérések felülvizsgálatát kérték az FIA-tól. A szövetség bele is egyezett, hogy ezt elvégezze, ennek keretében újra kiértékeli a motorokra helyezett szenzorok adatait, hogy megbizonyosodjon róla, csúszhatott-e valamilyen hiba a mérésbe. Ez persze még nem azt jelenti, hogy biztosan rosszak lennének vagy módosításra kerülnének az adatok, az FIA csupán az átláthatóság és az igazságosság érdekében végzi el ezt az extra utómunkát.

„Egy kicsit összezavar minket, hogy hirtelen a legjobbnak állítják be a csapatunkat, mert nem érezzük magunkat annak” – mondta az ügy kapcsán Max Verstappen, aki a szezon eddigi hat futama során mindössze egy dobogós helyet szerzett, miközben a Mercedes mindegyiken győzelmet aratott. A Red Bull szezonbeli ütemtervében fontos szerepet kapott az ADUO-szabályokon keresztül várhatóan nekik is jutó extra fejlesztési kvóta, ettől viszont jelen állás szerint elestek, vagyis nem tudnak a remélt módon közelebb zárkózni a Mercedeshez.