A Magyar Nagydíj pénteki napján debütált az Aston Martin jelentősen továbbfejlesztett, tulajdonképpen B-autónak is tekinthető modellje. Az AMR26-oson a hivatalos FIA-dokumentumok szerint 16 helyen módosított a csapat, ám Adrian Newey csapatfőnök a Racingline részvételével zajló sajtótájékoztatón elárulta, hogy az elkövetkező versenyeken máris további fejlesztések érkeznek. Ez azok után, hogy az Aston Martin a Hungaroingen vet be először fejlesztést az idén, mindenképpen komoly változást jelent.
„Valójában csak most kezdtük el igazán az érdemi adatgyűjtést. Még nagyon a folyamat elején járunk, próbáljuk megérteni az új fejlesztési csomagot – mondta a 67 esztendős szakember még a pénteki első edzés után, majd felfedte a további terveke. – Az előzetes eredmények biztatóak, de ez még csak a fejlesztési csomag első része, Zandvoortban újabb lépések jönnek, majd Monzában és Bakuban továbbiak. Ez a tervezett fejlesztési programunk első állomása. Nagyon kevés alkatrész áll rendelkezésünkre, ezért óvatosan bánunk velük, miközben igyekszünk minél többet tanulni róluk.”
Newey később kérdésre elmondta azt is, hogy a most bemutatott autó, valamint a Zandvoortba és Bakuba érkező fejlesztések szerinte „nagyon komoly előrelépést jelentenek”, miközben egyértelműen felzárkózási versenyt futnak, és „ettől még sajnos nem lesz a miénk a leggyorsabb autó, de ahhoz képest, ahol korábban voltunk, ez szerintem jelentős előrelépés.”
A mérnökzseni evolúcióként aposztrofálta az idei első fejlesztési csomagot radikális koncepcióváltás helyett, mivel „az alváz ugyanaz, az elrendezés ugyanaz, az első felfüggesztés sem változott, így ez elsősorban aerodinamikai fejlesztés” azok után, hogy elmondása szerint a februári barcelonai bemutató előtt nagyon kevés idejük volt kutatásra, ezért vissza kellett lépniük egyet, hogy újraértelmezzék a dolgokat. „Ebből született meg ez a csomag” – mondta.
Ami a konkrét célokat illeti a Magyar Nagydíjra és az azt követő futamokra, Newey ilyesmit sosem szeretett kitűzn. „Sokkal inkább hiszek abban, hogy logikusan végig kell menni a problémákon, össze kell hangolni az embereket, kialakítani a megfelelő csapatkultúrát, és akkor majd oda jutunk, ahová jutunk. Az évek során azt tapasztaltam, hogy amikor nem nyersz, a siker elérhetetlen hegynek tűnik. Amikor viszont nyersz, sokszor magad sem tudod pontosan, hogyan jutottál oda, mert nem érzed úgy, hogy bármit is másképp csinálnál” – ecsetelte, de később egy kérdésre azért annyit hozzátett, hogy „remélhetőleg most már legalább pontszerzésre és tisztes helytállásra képesek leszünk, ez a közvetlen célunk, innen pedig megpróbálunk tovább fejlődni.”
Lance Stroll első szabadedzésen elszenvedett felfüggesztéshibájáról a sajtótájékoztató ideje alatt még nem tudott és/vagy nem akart részletes információkkal szolgálni, de azt elmondta, hogy „teljesen váratlan” volt számukra a hiba, mivel az érintett területet a burkolatot és néhány kisebb elemet leszámítva nem módosították.
Ami pedig a másik pilótát, a kanadaival ellentétben az új autóba a második edzésen is köröket pakoló Fernando Alonsót illeti, a kétszeres világbajnok csütörtöki szavai után Newey újabb, a spanyol veterén drukkereinek reményt adó kijelentéssel szolgált, a nemsokára 45 esztendős pilóta jövőjével kapcsolatban ugyanis ezt mondta: „Fernando fantasztikus versenyző, aki óriási értéket jelent a csapat számára, mind a visszajelzései, mind a képességei miatt. Természetesen fontos számunkra. Elég biztos vagyok benne, hogy jól érzi magát nálunk, és hogy folytatni fogjuk a közös munkát [2027-ben].”
Új alkatrészeket hoznak
Mint azt említettük fentebb, Stroll nem vett részt a második edzésen, aminek oka nem az, hogy a csapat nem tudta volna időben megjavítani a felfüggesztéshibás autóját, hanem az, hogy egyszerűen nem álltak rendelkezésre pótalkatrészek. Ennek oka, hogy eleve nem tudtak sok ilyet gyártani, mert az új fejlesztési csomag nyári szünet előtti bevetésére összpontosítottak. Pedro de la Rosa, az Aston Martin nagykövete a második edzésen után a The Race-nek elmondta, nyilván nem jött jól Strollnak a kiesett idő, különösen úgy, hogy „ez az autó teljesen új érzést és más vezetési karakterisztikát nyújt, így nemcsak a beállításokat kell hozzáigazítani, hanem a versenyzőknek is alkalmazkodniuk kell hozzá.”
A spanyol ezután megerősítette, hogy szombatra az Aston Martin silverstone-i gyárából érkeznek pótelemek Stroll autójához, hogy a délután fél 1-kor kezdődő harmadik szabadedzésen már pályára léphessen.
Eközben De la Rosa honfitársa, a másik AMR26-ost vezető Alonso az új fejlesztésekről elmondta: „Összességében azt kaptuk, amire a számok és a korreláció alapján számítottunk, ami nyilvánvalóan nagyon biztató a jövőre nézve is – a jövő évi autó, valamint az idei további fejlesztések szempontjából. Még hosszú út áll előttünk, hiszen nagyon messziről indultunk, de remélhetőleg ez az első lépés egy sor sikeres fejlesztés felé.”
Alonso szerint annyit gyorsultak, hogy a Magyar Nagydíjon már reális célként tűzhetik ki a Q2-be jutást az időmérőn-. „Még alaposabban elemeznünk kell az adatokat és össze kell hasonlítanunk a telemetriát, de nem hiszem, hogy most már nagy meglepetések vagy jelentős hátrányok lennének a kanyarokban a középmezőny éléhez képest. Márpedig ez az elsődleges célunk: a középmezőny legjobb csapatává válni. Úgy gondolom, hogy a kanyarokban már hasonló tempót tudunk autózni, ezért egyszerűen folytatnunk kell a munkát. Természetesen még mindig vannak előrelépési lehetőségek az autó mechanikai oldalán, és a motor terén is, mert ez még csak az első lépés a sok közül, de úgy érzem, pozitív a hangulat a csapaton belül, mert azt szállítjuk, amit előzetesen vártunk.”
Felmerült ugyanakkor egy korábban már megszűnt probléma, az autóban ugyanis ismét vibrációk jelentkeztek. Alonso elmondása szerint a második edzésre ezt nagyjából megoldotta a csapat, így szombaton emiatt már nem kell aggódniuk. „Megfigyeltünk némi motoreredetű oszcillációt, és már ismerjük az okát, amely eltér a korábbi vibrációkat kiváltó problémától. Az edzések során folyamatosan finomítottuk az ellenintézkedéseket, és megerősíthetjük, hogy javulást tapasztaltunk” – tette hozzá Shintaro Orihara, a Honda pályamérnöki vezetője.
