KezdőlapTouring CarDTMAlbon 110%-ot nyújt, hogy visszatérjen az F1-be

Albon 110%-ot nyújt, hogy visszatérjen az F1-be

-

Alex Albon kijelentette, hogy nem adja fel a Forma-1-be való visszatérés lehetőségét.

Miután a tavalyi évben szenvedett Max Verstappen mellett, a Red Bull a DTM-be küldte a thai pilótát. Első itteni hétvégéjén két stabil pontszerző hellyel nyitott, egy negyedik és egy hetedik hellyel.

A helyére érkező Sergio Pérez máris megszerezte az első győzelmét Bakuban, és a mexikói meg is köszönte Albon közreműködését ebben: „Alex rengeteg munkát fektet a szimulátorba. Amikor idejöttem, nem számítottam rá, hogy ilyen nyitott lesz, de elmagyarázta nekem, hogyan működik az autó.”

Albon értékelte Pérez szavait, de leszögezte, neki most ez a dolga tartalékpilótaként.

„Nem igényleg semmiféle speciális elismerést, mert tudom, mi a szerepem” – mondta a La Gazzette dello Sportnak. „De amit csinálok, az fontos, és ezt megértem. Imádom, amit csinálok, minden nap 110%-ot adok. Ha nem így tennék, nem lenne esélyem visszatérni.”

„Egy GT3-as autót vezetni szórakoztató, bár sokkal kevesebb leszorítóerővel és tapadással rendelkezik, mint amihez hozzászoktam” – tért rá az eddigi DTM-es tapasztalatokra. „De összességében nem rossz a benyomásom. „Egyértelmű, hogy még a tapasztalatom ellenére is újoncnak érzem magam ebben a sorozatban, ahol olyan versenyzőkkel kell versenyeznem, akik már régóta a GT-ben versenyeznek. De nem titok, hogy az a célom, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Nyilvánvalóan mindenben nyerni akarok, amit csinálok, és ez alól ez sem kivétel. Bár az életem megváltozott, nem váltam el a Red Bulltól, és továbbra is aktívan részt veszek mindenben, ami Milton Keynes-ben és a pályákon történik. Mindent megteszek azért, hogy visszatérjek a Forma-1-be. Idén lehetőségem van arra, hogy csendben megfigyeljem, mi történik az oldalvonalon kívül, ami szerintem nagyon hasznos lesz számomra, ha lehetőséget kapok a visszatérésre.”