back to top
KezdőlapFormula 1Alonso szívesen profitálna a Red Bull hibáiból

Alonso szívesen profitálna a Red Bull hibáiból

-

Fernando Alonso nagyon reméli, hogy már az idei szezonban képes lesz megszerezni Forma-1-es pályafutása 33. sikerét. A spanyol pilóta szerint a Red Bull pilótapárosa közötti feszültség még a segítségére is lehet majd e célja elérésében.

Az energiaitalosok szó szerint tarolnak az idei szezonban, ugyanis az eddigi összes versenyt meg tudták nyerni, ráadásul eddig csak Melbourne-ben nem arattak kettős győzelmet.

Mégis tovább maradhat Alonso az Aston Martinnál?

Alonso az eddigi 5 futamból 4 alkalommal tudott a dobogóra állni, és az egyetlen kivétel során is mindössze 8 tizedmásodperc választotta el őt a 3. helyről. A tegnapi nap folyamán volt pont 10 éve, hogy Alonso megszerezte a legutolsó F1-es győzelmét a 2013-as Spanyol Nagydíjon. A 32-szeres futamgyőztes jelen pillanatban az egyetlen valós veszély a 2 Red Bullra, és hogy ha történne velük valami az elkövetkezendő versenyeken, a kétszeres világbajnok ott szeretne lenni a lepattanók begyűjtésénél.

„Remélem, hogy még az idei szezonban meg tudom szerezni a 33. futamgyőzelmemet, mert az utóbbi időben nagyon sokat beszéltek róla az emberek” – idézi Alonso szavait a DAZN. – Tudjuk, hogy a Red Bullok kimagaslanak a mezőnyből és mindenki előtt vannak, de bármi megtörténhet. Elég egy megbízhatósági probléma vagy egy koccanás kettőjük között. Kifejezetten nagy a verseny közöttük, szóval figyelni fogunk, és ha lesz alkalom, akkor le fogunk csapni.”

Alonso az eddigi 5 verseny során 75 pontot szerzett, amivel még a ferraris szezonjainál is jobban indította a szezont. Ezt a tényt olvasva pedig kijelenthető, hogy a már 41. életévét taposó spanyol nagyon jól döntött, amikor az Aston Martinhoz igazolt még a tavalyi nyári szünet folyamán.

Alonso elárulta kinek köszönheti azt, hogy idén a dobogós helyezésekért harcolhat