KezdőlapFormula 1Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

Alonso újabb büntetést kapott, Schumacher megúszta

-

Több helyen is változott a Miami Nagydíj végeredménye a verseny után kiosztott büntetések miatt.

Bőven volt dolga a Miami Nagydíj sportfelügyelőinek a verseny leintése után is, végül pedig több büntetést is kiosztottak utólag. Nem úszta meg a Pierre Gaslyval történt koccanásért már a futam közben is megbüntetett Fernando Alonso sem, aki az újabb szankciónak köszönhetően végül pontot sem szerzett.

A kétszeres világbajnokot a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló, de mivel ekkor már 5 másodperces büntetést cipelt magával, rövidesen a pályán mögötte végző Esteban Ocon ugrott fel a 8. pozícióba, míg Alonso kilencedik lett. Hihettük legalábbis ekkor, a spanyol pilótát ugyanis később újabb 5 másodperces büntetéssel sújtották, amiért a 14-es kanyarban elhagyta a pályát és ezzel előnyt szerzett. Alonso így végül csak a 11. helyen végzett, azaz nem szerzett pontot. 

A spanyol a 8. helyen haladva vágott át a lassú sikánon, amivel az utolsó egyenesre sikerült egy másodpercnél jobban leszakítani a mögötte autózó Mick Schumachert, aki így nem nyithatta a DRS-t. A Haas versenyzőjét ennélfogva majdnem megelőzte Esteban Ocon, majd miután védekezni kényszerült, Sebastian Vettel el is ment mellett. Alonso ekkorra már messze járt.

Ami az első büntetését illeti, Alonso a verseny után bocsánatot kért az általa az első kanyarban megtorpedózott Gaslytól, és elismerte felelősségét. „Kemény futamunk volt. Nagyon agresszív voltam a rajtnál, négy-öt helyet javítottam és összeértem Lewis-zal, de az autó jól ment utána, úgyhogy szerencsém volt. Aztán lassú volt a bokszkiállásom, nagyjából négy másodpercet veszítettem, így vissza kellett hoznom ezt az időt Gaslyval szemben.”

„Végül sikerült ledolgoznom a különbséget, és nagyon optimista voltam az előzési manőverrel, úgyhogy összeértünk és büntetést kaptam, amit megérdemlek. Az én hibám volt, túl későn fékeztem. Készek voltunk visszaadni a pozíciót, de ő már kiállt a bokszba, úgyhogy be kellett vállalnom az öt másodpercet. Ezután a biztonsági autó tökéletes időpontban jött a kemény gumin rajtolóknak, amivel ismét veszítettünk néhány helyet.”

Alonso egy büntetőpontot is kapott a superlicencére, így jelenleg öt áll a neve mellett.

Ricciardo elszalasztotta az esélyt

Noha Alonso mögött Alex Albon és Daniel Ricciardo zárt, a spanyol második büntetésével csak előbbi javított egy helyet, és lépett előre kilencediknek, míg az utolsó pontszerző hely a pályán a 12. pozícióban végző Lance Strollé lett. A McLaren versenyzőjét ugyanis szintén megbüntették a futam után öt másodperccel (és egy büntetőponttal), amiért a Kevin Magnussen elleni csatája során előnyt szerzett a 12-es kanyarban. Ricciardo emiatt végül csak a 13. helyen zárt, és Yuki Tsunoda lett a 12.

A verseny után nem mellesleg Kevin Magnussen is öt másodperces büntetést – és két büntetőpontot – kapott, amiért nekiment Lance Strollnak, de mivel ő feladta a futamot, esetében ez már semmin nem változtatott.

Schumachert nem büntették meg

Első ránézésre szinte biztosak lehettünk benne, hogy a Sebastian Vettelt az 54. körben a célegyenes végén a 9. helyről kilökő Mick Schumacher sem ússza meg a büntetést, ám a felügyelők végül úgy határoztak, hogy sem ő, sem a négyszeres világbajnok nem tehető túlnyomó részben felelőssé az ütközésért, azaz versenybaleset történt, és egyikük sem kap büntetést. 

Mivel Vettel kénytelen volt feladni a versenyt, Schumacher pedig első szárnycsere után visszaesett a mezőny végére, egyiküket sem befolyásolta volna egy büntetés.