KezdőlapFormula 1Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

Az első 2021-es Forma-1-es naptártervezet: fontos változásokkal!

-

Hiába a vírus, 2021-ben 23 futamot tervez a Forma-1. Többek között két tripla hétvége, három új pálya és őszi Holland Nagydíj van terítéken.

Miután idén 13 versenyt törölni kellett, az Forma-1 jelezte, jövőre minden visszatér a normális kerékvágásba. A csapatok hétfőn kapták kézhez a naptártervezetet az FIA F1 Bizottságának ülésén.

Az idénre tervezett versenyekhez Szaúd-Arábia csatlakozik majd, 23-ra növelve a versenyek számát.

Ausztráliában kezdődik majd a szezon, az idénynyitót egy héttel Bahrein követi majd. Ezután április 11-án Kína, két héttel később Vietnám jön.

Az európai szezont a Spanyol Nagydíj kezdi majd május 9-én, ezután pedig hagyományosan Monaco jön majd 23-án. Júniusban egy azeri és kanadai kitérő után visszatérnek Európába, a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak után pedig a Hungaroring következik augusztus 1-jén.

A nyári szünetet követően jönne az első triplázás, Hollandia-Belgium-Olaszország sorrendben, utána Szingapúr, Oroszország és Japán alkotná a második triót.

A formátum először 2018-ban fordult elő, és az idei szezonban tért vissza az időhiány miatt. A csapatok azonban figyelmeztettek, nem lehet ez az új normalitás, mivel túl nagy terhet rakna ez a csapattagokra.

A sűrítés most azonban helyet teremt az első Szaúdi Nagydíjnak, melyre Jeddahban kerül majd sor, egy új utcai pályán. A versenyt majd néhány év után átköltöztetnék Qiddiyába, de amíg az a komplexum nem készül el, a tengerparti város lesz a helyszín.

A másik változás a Brazil Nagydíjat érinti majd, ami Sao Paulóból Rio de Janeiróba költözik át, a most épülő versenypályára, ami ellen még Hamilton is felszólalt a környezetvédelmi csoportok mellett.

A koronavírus ugyan még nem szűnt meg, a Forma-1 nem tett közzé B-tervet azzal kapcsolatban, ha egyik vagy másik versenyt el kellene halasztani.

Azonban a téli tesztek menetrendje is eltér majd a megszokottól, közülük legalább az egyik Bahreinben kerül megrendezésre, útban Ausztrália felé.

# Verseny Pálya Helyszín
1 ?? Ausztrál Nagydíj Albert Park Circuit Melbourne
2 ?? Bahreini Nagydíj Bahrain International Circuit Szahír
3 ?? Kínai Nagydíj Shanghai International Circuit Sanghaj
4 ?? Vietnámi Nagydíj *Hanoi Street Circuit Hanoi
5 ?? Spanyol Nagydíj Circuit de Catalunya Barcelona
6 ?? Monacói Nagydíj Circuit de Monaco Monte-Carlo
7 ?? Azeri Nagydíj Baku Street Circuit Baku
8 ?? Kanadai Nagydíj Circuit Gilles Villeneuve Montréal
9 ?? Francia Nagydíj Circuit Paul Ricard Le Castellet
10 ?? Osztrák Nagydíj Red Bull Ring Spielberg
11 ?? Brit Nagydíj Silverstone Circuit Silverstone
12 ?? Magyar Nagydíj Hungaroring Mogyoród
13 ?? Holland Nagydíj CM.com Circuit Zandvoort Zandvoort
14 ?? Belga Nagydíj Circuit de Spa-Francorchamps Spa
15 ?? Olasz Nagydíj Autodromo Nationale di Monza Monza
16 ?? Szingapúri Nagydíj Marina Bay Street Circuit Szingapúr
17 ?? Orosz Nagydíj Sochi Autodrom Szocsi
18 ?? Japán Nagydíj Suzuka Suzuka
19 ?? Amerikai Nagydíj Circuit of the Americas Austin
20 ?? Mexikóvárosi Nagydíj Autodrómo Hermanos Rodriguez Mexikóváros
21 ?? Brazil Nagydíj *Rio MotorPark Rio de Janeiro
22 ?? Szaúdi Nagydíj *Jeddah Street Circuit? Jeddah
23 ?? Abu Dhabi Nagydíj Yas Marina Circuit Abu Dhabi

*új pálya