Lando Norris úgy véli, Sergio Pérez egy kissé meggondolatlan volt az előzési manőver közepette. A szezonzáró verseny utolsó szakaszában találkozott a pályán a brit versenyző és a mexikói pilóta. Pérez a jobb tempójának köszönhetően gyorsan utolérte Norrist, majd elszántan akarta levadászni ellenfelét a 6-os kanyarban. Ám a kísérlet ütközésbe torkollott. Mindkét versenyző a másikra mutogatott, […]
Lewis Hamilton levonta a konzekvenciákat a szezonzáró után, majd elmondta mire számít a következő szezonban. Felemásan sikeredett a Mercedes versenye Abu-Dzabiban. Míg George Russell a harmadik helyen találta magát, addig a hétszeres világbajnok a pontszerzésért küzdött. A csapat legfőbb célja a konstruktőri tabella második helyének megőrzése volt, amit végül sikerült is abszolválniuk. A fiatal brit […]
Olasz sajtóértesülések szerint még rövidebb lehet az idei szezon, ugyanis az FIA és a Forma-1 az Abu-Dzabi Nagydíj törlését fontolgatja. Míg a mezőny nagy része már Brazíliában akklimatizálódik a hétvégi verseny miatt, addig a sportág irányító testületei súlyos döntésekkel találhatják szembe magukat. A Sao Paulói-Nagydíj után egy hét szünet vár a Forma-1-re, majd a száguldó […]
Páratlan lehetőséget ad az egyik junior versenyzőjének a Haas. Az amerikai istálló ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2-es bajnokságban versenyző Oliver Bearman vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikóvárosban és Abu Dhabiban megrendezésre kerülő első szabadedzésen. A mindössze 18 éves brit fiatal már a Formula 4-ben is eléggé impresszív volt, miután a német és az […]
A 2021-es Abu Dhabi Nagydíj örökre beleégett a szurkolók emlékezetébe. Lewis Hamilton és Max Verstappen heroikus csatát vívott egymás ellen a világbajnoki címért, és végül egy nagy port kavaró döntés az FIA egykori vezetője, Michael Masi részéről a Red Bull holland pilótájának malmára hajtotta a vizet. A kétszeres bajnok saját elmondása szerint azóta sem nézte […]
A futball szerelmesei tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy Garath Bale a pályafutása vége felé közeledve a golfot mindennél jobban szerette. Azt viszont kevesen tudják, hogy a walesi sztár egykoron a Forma-1-et is követte, de már nem teszi. Bale ezt a döntését a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után hozta meg, ami után […]
Jean Todt elmondta, hogy az ominózus 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után Toto Wolff és Christian Horner telefonon kérte, hogy avatkozzon közbe. Hiába két éve történt, még ma is „forró témának” számít az évadzáró. Vitatható körülmények mentén indították újra az utolsó körre a futamot (a lekörözött versenyzők egy része vehette vissza a körét), így Max Verstappen […]
A Forma-1 rajongóinak Twitter közösségét egy bögre ugrasztotta össze, amit az újonnan nyitott madridi kiállításon lehet megvásárolni. A bögrén ugyanis a „No Michael no” felirat olvasható, ami mindenkiben a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj eleveníti fel. A 2 évvel ezelőtti szezonzérón ugyanis Toto Wolff egy Michael Masival való rádiózása során így fejezte ki a nem tetszését […]