KezdőlapFormula 1Az F1 állítja, nincsenek veszélyben az utcai futamok

Az F1 állítja, nincsenek veszélyben az utcai futamok

-

A F1 szóvivője kijelentette, nem áll szándékukban ismételten változtatni a versenynaptár összetételén.

A napokban a holland Formule1.nl hozakodott elő azzal, hogy további három versenyhelyszín is veszélyben lehet az elkövetkezendő szezonban. A lap szerint a monacói és az azerbajdzsáni pálya helyzete azért kérdéses, mert már hónapokkal az események előtt el kell kezdeniük készülni rá, ám egyelőre a vírus helyzet miatt még nem mernek lépni az érintetek. A Circuit Gilles Villeneuve mentén is korán kell elkezdeni a munkálatokat, ám ezen felül még az is problémákat okoz, hogy Kanada lezárta a határait.

Ezen a gondolatmeneten elindulva azonban Szingapúr és Szaúd-Arábia sem dőlhet hátra, ugyanis az ottani események is „utcai futamnak” minősülnek.

Az Ausztrál Nagydíj időpontjának megváltoztatása, Imola visszakerülése és a kínai verseny bizonytalansága után az F1 szóvivője a Planetf1.com-nak elmondta, hogy nem terveznek további változtatásokat:

,,Már közzé tettük a 2021-es módosított versenynaptár részleteit, így további változtatásokkal nem számolunk. Azok a feltételezések, amik szerint az utcai versenyek törlésre kerülnek, teljesen helytelenek.”