KezdőlapFormula 1"Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban"

„Az F1 hitelessége úgy szállt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban”

-

A rakétatámadás után is megtartják a Szaúd-Arábiai Nagydíjat, ám többeknek nem tetszik ez a határozat.

A második szabadedzés után vette kezdetét a maratoni megbeszélés a versenyzők között. Ezalatt az idő alatt az F1 már kihirdette, hogy a minden marad a terv szerint, megtartják a versenyt. Ám a pilóták kétségei nem halványultak el.

Több, mint négy órán keresztül üléseztek. Ez idő alatt Stefano Domenicali és Ross Brown is meglátogatta őket, majd a végén a csapatfőnökök is bementek.

„Azt mondták nekünk, hogy a biztonságunk nincs veszélyben.” – jelentette ki Andreas Seidl, a McLaren vezetője.

Toto Wolff így folytatta:

„Minket, csapatfőnököket biztosítottak arról, hogy biztonságban vagyunk.”

Christian Horner a következőket tette hozzá:

„Vannak garanciák a szervezők részéről. Így tehát versenyezni fogunk.”

Ugyanakkor többen felháborodtak a döntés kapcsán. A Forma-1 ugyanis versenyeket törölt a Covid-19 miatt, sőt pár hete az Orosz Nagydíjnak is búcsút intettek a háborús helyzetre hivatkozva. Ám, amikor a konfliktus az ajtójukon kopogtat, azt figyelmen kívül hagyják.

„A probléma sokkal mélyebb ennél. Az autokratikus országok milliókat utalnak az F1-nek, hogy a sporton keresztül javítsanak a megítélésükön. Állítólag 900 millió dollárt fizet Szaúd-Arábia a 10 éves szerződésért.” – olvashat a német Sport1 elemzésében.

Damon Hill úgy fogalmazott, hogy szó szerint a „tűzzel játszik a sportág”, míg Valtteri Bottas már a hétvége előtt kifejezte aggályait a versennyel kapcsolatban:

„Szinte olyan érzés, mintha nem lenne beleszólásunk abba, hol versenyzünk. Ha mi dönthetnék, akkor egy kicsit átalakítanánk a versenynaptárt. A végén talán még is csak odamegyünk ahova akarunk. Bízunk a sportágban.”

Ezt a bizalmat jelenleg egy szalmaszál tartja. Már a média sem áll be a sorba. Ugyan közlik és ismételgetik az F1 biztonságról szóló jelentését, ám érezni a gúnyt a szavaikban és írásaikban.

„A Forma-1 hitelessége úgy tűnt el, mint a füstfelhő Jeddah-ban. A versenyzők pedig a lenyelhetik a saját szavaikat a „No War (ne háborúzz)” kampánnyal kapcsolatban. Az egyértelmű, hogy az Aramco az sportág egyik fő partnere. A vállalat egyik létesítményét érte támadás pénteken. A színfalak mögött keményen húzogatják azokat a szálakat. Hol fogjuk meghúzni a határt? Hova vitt minket az F1 pénz utáni sóvárgása?” – írta Mikko Hyytia, a finn MTV Sport munkatársa.

A holland De Telegraaf a következőket jegyezte meg:

„A Forma-1 ismét bebizonyította, hogy a sok pénz nem boldogít.”

Sebastian Sons, politikai szakértő, a CARPO bonni kutatóintézetének tudósa, kételkedik abban, hogy a pályát megtámadják a lázadó csoportok. Ugyanakkor hozzátette: az F1-et kiszolgáltatták a szaúdi érdekeknek.

„A Forma-1 politikailag rendkívül fontos Szaúd-Arábiának. A sportágnak el kell gondolkodnia azon, van-e értelme ilyen helyzetben megrendezni a versenyt.”