KezdőlapFormula 1Capito: senki sem gondolta volna, hogy a Williams visszatér

Capito: senki sem gondolta volna, hogy a Williams visszatér

-

2021 mérföldkő volt a Williams istálló történetében, ugyanis 2017 óta – jókora szerencsével – először állhattak dobogóra.

Mi több, három év után végre nem végeztek a konstruktőri bajnokság utolsó helyén, hanem a Haast és az Alfa Romeót is meg tudták előzni.

Capitónak ez volt az első éve a csapatnál, és így értékelte 2021-et a GPFans mikrofonja előtt:

„Nehéz elhinni, hogy egy egész év eltelt, csak pár napnak tűnt. Az először akkor voltam a gyárban, amikor bemutattuk az autót, előtte nem mehettem. Utána jöttek a tesztek, és verseny-verseny hátán. Gyorsan elrepült, hihetetlen gyorsan.”

„Sokszínű év volt, rengeteg minden történt. Én élveztem, hogy ismét az F1-ben dolgozhatok, különösen azt, hogy a Williamsnél tehetem ezt meg.”

„Ez egy nagyszerű csapat, és jókora névvel. Jó volt itt dolgozni, ugyanakkor stresszes is. Ha egy olyan csapathoz érkezel, akik nem szereztek pontot az elmúlt években, akkor sok mindent kell újraépíteni.”

Végül Magyarországon megtört a jég, ráadásul rögtön kettős pontszerzéssel, utána pedig jött a belgiumi dobogó. Ugyan mindegyik esetben kellett egy kis kavarodás hozzá, de ott tudtak lenni, és kihasználni az adódó lehetőségeket.

„Hatalmas siker volt ez számunkra, amiről senki sem hitte volna, hogy lehetséges.” – zárta nyilatkozatát a Williams csapatfőnöke.

Forrásgpfans.com