A televíziós közvetítésből teljesen kimaradt az F1-es Osztrák Nagydíj csapatutasításos balhéja, amely a Racing Bullson belül játszódott le, amikor Arvid Lindblad nem tartotta be, amire kérték.
A Red Bull testvércsapata kettős pontszerzést ünnepelhetett Spielbergben, de az örömbe vegyült némi üröm is, hiszen Liam Lawsont eléggé feldühítette az, hogy csapattársa nem tartotta be a csapatutasítást. Lawson és Arvid Lindblad a verseny első szakaszában ebben a sorrendben haladt a 9. és a 10. helyen, majd Gabriel Bortoleto alávágási kísérlete miatt a szokásjoggal szembemenve (csapaton belül mindig az előrébb levő a kedvezményezett) Lindbladot hívták ki előbb kerékcserére. Így aztán amikor Lawson az egy körrel későbbi kerékcseréjéből visszatért a pályára, az éppen Oliver Bearmant előző Lindblad azzal a lendülettel őt is megelőzte a 3-as kanyar féktávján, Lawson azonban nem hagyta magát, és a csapattárs, valamint Beaman autója között átfűzve magát visszaelőzött.
Az egészben a legszebb, hogy a bokszból kihajtás után mérnöke arra utasította az új-zélandi pilótát, hogy vegyen vissza a tempóból a 3-as kanyar előtt a fékek hűtésének érdekében. Pierre Hamelin, Lindblad versenymérnöke néhány kanyarral később pedig ugyanilyen utasítást adott Lindbladnak. „Tartani kell a pozíciót. Vedd el a gázt [a fékhőmérséklet kezelése érdekében], kérlek” – szólt az üzenet, mire Lindblad visszakérdezett, hogy „Miért?”. „A gázelvétel kritikus. Továbbra is kritikus” – jött a válasz a mérnöktől.
A következő körben, miközben a gázelvételre vonatkozó utasítás továbbra is mindkét pilótánál érvényben volt, Lawson külön rákérdezett a rádióban, hogy Lindblad ismét megpróbálja-e megelőzni. „Meg fog támadni?” – kérdezte. „Nem. Arvid tartani fogja a pozícióját, nem versenyzünk egymással” – jött a felelet.
Csakhogy Lindblad a következő körben ennek ellenére kemény manőverrel megelőzte a csapattársát, akit a 4-es kanyarban ki is szorított a külső ívre. „Ember… Alex?” – szólította meg Alexandre Iliopoulos versenymérnököt Lawson, mire a mérnök csak annyit válaszolt: „Én azt mondtam neked, amit nekem mondtak.” „Ez volt az utolsó rohadt alkalom, hogy hallgattam rátok. Ötven méteren át elveszem a gázt, aztán még meg is támadnak” – forrongott Lawson.
A Racing Bulls azonban végül saját kezébe vette a dolgokat és az utolsó kerékcserére Lawsont hívta ki előbb, aki így alávágással vissza tudta előzni Lindbladot, aki az utolsó etapban még határozottabb utasítást kapott a pozíció tartására, és ezúttal nem is cselekedett másként. Lawson azonban annak ellenére nem volt elragadtatva, hogy végül ő ért célba előrébb.
„Volt egy stratégiánk, és azt végre is hajtottuk az első etapban. Aztán a másodikban arra utasítottak, hogy kíméljem a fékeket, és azt mondták, nem fognak megtámadni – aztán mégis megtámadtak” – idézi őt a The Race. Ezután arra a kérdésre, hogy csapaton belül meg kell-e beszélni a történteket, így felelt: „Valószínűleg igen. Igen.”
Ezzel szemben, amikor Lindbladot szembesítették Lawson nyilatkozatával, mintha még ő kifogásolta volna, hogy a csapat az utolsó kerékcserénél visszajátszotta elé a csapattársát. „Rendben. Én összességében elégedett vagyok a versenyemmel, kettős pontszerzés lett a csapatnak. A második etap elején megpróbáltam támadni, sikerült elé kerülnöm, és végig előtte is maradtam abban az etapban. Az utolsó etap előtt aztán őt egy körrel korábban hívták ki, így az új gumiknak köszönhetően alávágott és elém került. Valahol számítottam erre, sejtettem, hogy ezt fogják csinálni, de nincs ezzel semmi gond. Nem igazán számít. Jókat csatáztam, beleálltam a küzdelembe, szerintem jó versenyem volt.”
Lindblad ezután elismerte, hogy kapott utasítást a pozíció tartására, ám amikor Lawson arra vonatkozó kritikáját felhozták neki, hogy ezt nem tartotta be, teljesen másról beszélt: „Végül a kilencedik és a tizedik helyen értünk célba, szóval szerintem elég jól alakult. Hátulról nem fenyegetett minket senki.”
