KezdőlapFormula 1Ecclestone: Masi jól döntött, de egyszerűen túlterhelte a nehéz szerep

Ecclestone: Masi jól döntött, de egyszerűen túlterhelte a nehéz szerep

-

Meglepetésre Bernie Ecclestone megvédte az FIA versenyigazgatójának abu dhabi döntéseit, de kijelentette, a sport vezetése néha „katasztrofális” volt idén.

„Ez egy nagyszerű verseny volt, a jó eredménnyel.” – nyilatkozta a brit a Bildnek. – „Max megérdemli, és az F1-nek jó, hogy egy új, fiatal bajnoka van Hamilton és a Mercedes dominanciája után.”

Masinak sokszor kellett beavatkoznia év közben, Ecclestone szerint nem mindig jól tette.

„Sok esetben túl volt terhelve a munkájával az egész szezonban, és talán nem kellene ezt csinálnia. Végülis a jó döntést hozta azzal, hogy engedte Maxot és Lewist egymás ellen versenyezni az utolsó körben. Nem lett volna fair, ha egy ilyen szezon safety car mögött ér véget.” – mondta annak ellenére, hogy 2012-ben egy hasonlóan izgalmas évet is így intettek le Brazíliában, az ő irányítása alatt.

„Hamilton világbajnok lett volna, és az összes néző azt kérdezi ’Mit csináltak ezek a hülye versenybírák?’ Nem, Masi jól döntött ebben az esetben.” – nyomatékosította Ecclestone.

A riporter/veterán, David Coulthard is egyetért vele:

„Masi és az FIA nem akarták, hogy a biztonsági autó mögött érjen véget. Ha a szezon végét nézzük, nem lehetett volna jobb hollywoodi forgatókönyvet írni.”

Ecclestone – és ezzel a véleményével nincs egyedül – a Forma-1 legnagyobb problémája manapság ez, a Netflix-szerű történetek a sporton belül.

„A sport attól szenved, hogy nem tiszta versenyzés van itt, hanem csakis különböző érdekek. Ezek a csapatfőnökök, mind azért mondják a magukét a rádión, hogy befolyásolják a döntéseket a verseny alatt. Ezzel teljesen elveszik a Lewis és Max közötti küzdelem.” – idézi őt a Münchner Merkur.

Wolff és Horner kiakadásai felkeltették Ross Brawn figyelmét, aki jövőre változást ígért ezen a téren.

„Nem elfogadható az, hogy a csapatfőnökök ilyen nyomás alá helyezik Masit a verseny közben. Wolff nem követelheti, hogy maradjon kint a safety car, és Horner nem követelheti, hogy menjenek el a lekörözöttek. Ezt a kapcsolatot jövőre megszüntetjük.”