KezdőlapFormula 1Ecclestone megvédte Putyint: Golyót is kapnék érte

Ecclestone megvédte Putyint: Golyót is kapnék érte

-

Bernie Ecclestone ismét nyilatkozott, ezúttal Vlagyimir Putyin mellett állt ki.

A Forma-1 egykori ura az elmúlt időszakban ismét mikrofon elé állt, és szavaival borzolta a kedélyeket. Szót ejtett a Mercedesről és Lewis Hamiltonról, tovább burkoltan azt is elmondta, hogy Toto Wolff információkat kaphatott korábbi ügyvédjétől.

A brit üzletember most az orosz elnököt védte meg. Putyin és Ecclestone évek óta jó kapcsolatot ápol egymással. Az Orosz Nagydíjak alkalmával is többször kapták beszélgetéseiket lencsevégre. A háború kirobbanása után Mr. E elmondta, hogy őt is meglepte az orosz lépése, ugyanakkor továbbra is kiáll mellette.

Putyint „értelmesnek” és „első osztályú személynek” titulálta, aki „hisz abban, hogy helyesen cselekszik az országáért”.

„Sajnos ő is olyan, mint én, és a legtöbb üzletember. Időről-időre hibázunk, és mikor ez megtörténik, nagy erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy kilábaljunk belőle. Még mindig bevállalnék egy golyót érte: Ő egy első osztályú személy. Meggyőződésé szerint helyesen cselekszik az országa érdekében. – nyilatkozta Ecclestone.

A brit hozzátette, hogy a probléma egy része Ukrajna vezetőjével, Volodimir Zelenszkijjel is összefügg.

Az F1 elhatárolódott Ecclestone nyilatkozatától:

A Forma-1 is reagált az üzletember szavaira. A sportág kijelentette, hogy ezeket a nézeteket csak az egykori vezető vallja, ők ellentétes véleményt képviselnek:

„Bernie Ecclestone által tett megjegyzések a saját nézetei, és szöges ellentétben állnak a sportágunk modern álláspontjával.”

Forrásgpblog.com