Bernie Ecclestone ismét nyilatkozott, ezúttal Vlagyimir Putyin mellett állt ki. A Forma-1 egykori ura az elmúlt időszakban ismét mikrofon elé állt, és szavaival borzolta a kedélyeket. Szót ejtett a Mercedesről és Lewis Hamiltonról, tovább burkoltan azt is elmondta, hogy Toto Wolff információkat kaphatott korábbi ügyvédjétől. A brit üzletember most az orosz elnököt védte meg. Putyin […]
Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, amelyet a 2022-es szezonra is átvittek. A […]
Az F1 hivatalosan felbontotta a szerződését az Orosz Nagydíj promóterével. A sportág korábban közölte, hogy a szeptemberre ütemezett versenyt nem fogják idén meredezni az orosz-ukrán háború miatt. Ma azonban a száguldó cirkusz kereskedelmi részlege felbontott kontraktusát az orosz partnerükkel. Így 2023-ban, Szentpéterváron sem lesz nagydíj. A BBC szerint Vlagyimir Putyin személye kulcsszerepet játszott a döntésben. […]
Helmut Marko szerint nagyon is jól döntött az F1, mikor törölte az Orosz Nagydíjat. Korábban megírtuk, hogy a Forma-1 egykori ura elvitte volna idén is a száguldó cirkuszt Szocsiba. A brit milliárdos szerint egy verseny nem változtatna azon ami a világban történik, továbbá hozzátette: lehet, hogy vannak akik Oroszországgal értenek egyet ebben a konfliktusban, így […]
Bernie Ecclestone pár nappal ezelőtt még simán megrendezte volna az Orosz Nagydíjat. A háború kirobbanása óta a sportszervezetek és a bajnokságok is szankcionálják az oroszokat. Sebastian Vettel a Forma-1 döntése előtt elmondta, hogy ő nem kíván részt venni Szocsiban, a versenyen. Max Verstappen hozzátette: nem kellene olyan országba menniük, ami háborúban áll. A sportág pár […]
A Forma-1 és az FIA is egy belsős forrás szerint figyelemmel kíséri az orosz-ukrán határon kiéleződő háborús válságot. Miközben az Amerikai Egyesült Államok csapatokat vezényel Kelet-Európába Vlagyimir Putyin egyértelmű agressziója közepette a szomszédos Ukrajna ellen, a nyugati vezetők hirtelen szankciókat vezettek be Oroszország ellen. A brit Mirror című újság azt állítja, hogy az orosz invázió […]
Számos Forma-1-es nevet is lelepleztek a Pandora-iratokkal, ami adócsalásnak minősül. Elviekben az érintettek között lenne Bernie Ecclestone, Flavio Briatore, Jacques Villeneuve és Lawrence Stroll is. Október 3-án több mint 130 milliárdost lepleztek le a Pandora-iratokkal. A Nemzetközi Oknyomozó Újságírók Konzorciuma (ICIJ) által aznap közzétett 11,9 millió kiszivárgott dokumentumon (amely 2,9 terabájtnyi adatot tartalmaz) keresztül. Ezekben […]
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a vasárnapi Forma-1-es futamon Szocsiban. A Kreml szóvivője a Tass orosz hírügynökségnek tömören fogalmazott erről: „Nem lesz ott.” Ennek részben az lehet az oka, hogy az elnök az önkaranténos időszakát múlt kedden kezdte meg, miután környezetében többeknek is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Putyin ezért lemarad a szombati versenynapról, […]
Vlagyimir Putyin nem tervezi azt, hogy részt venne a vasárnapi Orosz Nagydíjon. Az ellentmondásos orosz elnök normál esetben ott szokott lenni Szocsiban, az Olimpia Parkban. Nemrégiben ugyanakkor az is kiderült, hogy a Liberty Media már nem hívja meg Bernie Ecclestone-t a versenyekre, de az F1 korábbi ura korábban erről így nyilatkozott: „Lehet, hogy Oroszországgal azért […]