Három hetes szünet után Kanadában folytatódik az idei F1-es világbajnoki szezon, ráadásul újabb sprinthétvégével. Így aztán az első egyben az egyetlen szabadedzés is lesz, azaz a csapatoknak nagyon kevés idő áll rendelkezésére a felkészüléshez. A Mercedes elhozta első idei nagy fejlesztési csomagját, úgyhogy érdekes lesz látni, ezzel mennyit nyernek a többiekhez képest, míg a Ferrari például egyetlen újítással sem készült. Kövesd velünk az első szabadedzés eseményeit élőben!
Hamarosan kezdődik az élő szöveges tudósítás
Utolsó frissítés: 2026. május 22. 18:15
Kanadai Nagydíj szabadedzés élő
Három hét után folytatódik a szezon
Noha három hét telt el a Miami Nagydíj óta, maradt ugyanazon a kontinensen az F1 mezőnye, hogy nekivágjon az év egyik legjobban kedvelt versenyhétvégéjének. A Kanadai Nagydíjat ugyanakkor nemcsak a semleges drukkerek, hanem a Mercedes szurkolói is nagyon várhatják. Hogy miért, arról alábbi előzetesünkben írtunk.
A Ferrari egyetlen fejlesztést sem hozott
Ahogyan azt várni lehetett, a Mercedes W17-es jelentősen megújult a montreali hétvégére, de a McLaren MCL38-as sem akar lemaradni tőle.
Az FIA által az első (jelen esetben egyetlen) szabadedzés előtt szokás szerint kiadott összegzés szerint a brackley-iek 8, a wokingiak 7 szabad szemmel látható változtatást eszközöltek az autójukon Miamihoz képest.
Ezzel szemben a Red Bull csak 4 újítással készült, a Ferrari pedig eggyel sem.
Elkezdődött az edzés
Szokás szerint 60 perc áll a pilóták rendelkezésére ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő beállításokat a sprintidőmérőre és leteszteljék az új fejlesztéseket. Az idő kifogástalan, süt a nap, felhő nincs, a levegő hőmérséklete 15 °C, az aszfalté 37 °C.
A teljes mezőny kihajtott
Látható, hogy senkinek sincs vesztegetnivaló ideje, ugyanis mind a 22 pita a pályán van jelenleg.
Colapinto máris bajban
Az Alpine versenyzője azt jelentette a rádióban, hogy nem működik a gázpedálja. Most éppen próbál nagyjából 4 km/h-s sebességgel visszajutni a garázsba – jó hír, hogy már a bokszbejáratban tart.
Frissítés: sikerült neki, a szerelők betolták a garázsba.

Norris levágta a sikánt, Verstappen füvezett
A címvédő az utolsó sikánt fékezte el és az aszfaltozott bukótéren egyenesen továbbment, miközben a holland a 7-es kanyar kijáratán csípte meg a füvet, de ez nem zavarta meg. Olyannyira nem, hogy kemény gumin 1:15,895-tel át is vette a vezetést.

Lawson alatt megállt a Racing Bulls
Úgy tűnik, az új-zélandinak ennyi volt a szabadedzése, az autója ugyanis egyszerűen megállt a pályán. Ő már ki is szállt belőle, a mentés idejéra VSC-fázis van érvényben.
A két Red Bull az élen
Mint írtuk, Verstappen az első 1:15,895-ös idejével, mögötte pedig Hadjar tanyázik 1:16,253-mal, szintén kemény gumin körözve.
Mögöttük jön Piastri (1:16,879), majd Lawson, Antonelli, Sainz, Russell, Albon, Leclerc és Hamilton.
Félbeszakították az edzést
Lawson autóját nem sikerül elmozdítani, ezért a versenyirányítás piros zászló mellett döntött.

Alighanem Colapinto is befejezte
Az imént láthattuk, hogy az Alpine versenyzője levette a sisakot, majd szépen összepakolt: ráhelyezte a bukójára a tűzálló maszkot, a kesztyűit és a fülhallgatót, majd kisétált a garázsból. Ez alapján úgy néz ki, a csapat nem fogja tudni helyrehozni a problémát a hátralevő szűk 45 percben.
Eltakarították Lawson autóját, folytatódik az edzés
Piastri hajtott ki elsőként, őt Bortoleto követte, de érkeznek szép sorban a többiek is.
Nocsak, hosszabbítás lesz
Ilyet is ritkán látni, a versenyirányítás közölte, hogy a Lawson miatt előidézett piros zászló okán 4 perccel meghosszabbítják az edzést, hogy a kiesett idő ne jelentsen gondot a többieknek.
Piastri is kiegyenesítette a sikánt
Mért körön volt az ausztrál kemény gumikon, de nem tudtuk meg, valójában milyen időre képes, mert Norrishoz hasonlóan elfékezte az utolsó sikánt, majd egyenesen átvágtázott a bukótéren.
Őrzik az első két helyet a Red Bullok
A megszakítás óta nem jártak a pályán, de továbbra is Verstappen-Hadjar a sorrend az első két helyen. A két Mercedes ugyanakkor kemény keveréken javított: már Russell a 3. helyezett 0,369 másodpercre Verstappentől, majd Antonelli jön a 4. helyen 0,839 másodperces hátrányban.
Russell átvette a vezetést
Előbb Antonelli jött egy 2. időt, amivel 1 tizeden belülre került a hollandhoz képest, a mögötte érkező Russell pedig nála is gyorsabb volt, és 1:15,893-mal az élre állt, mindössze 2 ezreddel előzve Verstappent.
Hamilton szántott egy kicsit
A hétszeres világbajnok megnézte egy kicsit a 8-as kanyar füves bukóterét, de ránézésre nem rongálta meg a Ferrarit.

Másodpercenként változik az első helyezett kiléte
Mióta leírtuk, hogy Russell átvette a vezetést azóta előbb Piastri állt az élre, majd Russell visszavette a vezetést, utána jött Antonelli, és már ő volt az első, de utána Piastri és Hamilton is megelőzte. Az ausztrál most 1:14,963-mal vezet.
Alex Albon összetörte a Williams-t, ismét félbeszakították az edzést

Nem mindenki keményeket használ
Noha az első 10 helyezett egyaránt a kemény gumit nyüstölte eddig, a mezőny második felében már közepes és lágy gumis köröket is találunk.
Alonso például lágy gumis körrel áll a 11. helyen, Stroll pedig ugyanilyennel a 15.-en. Rajtuk kívül még a 18. helyezett Pérez próbálta ki a leglágyabb Pirelliket.
A sorrend az első tízben: Piastri, Hamilton, Russell, Antonelli, Verstappen, Hadjar, Leclerc, Norris, Albon, Sainz.
Új lámpákat tesztel az FIA
Jonathan Noble, a The Race újságírója számolt be róla, hogy az FIA új hátsó lámpajelzéseket tesztel a mai edzésen. Ezek más színnel villognak, ha az MGU-K nem maximális teljesítménnyel működik; ha egyáltalán nem ad rásegítést; és ha padlógázas visszatöltés, azaz super clipping zajlik.
Ez a teszt csak a szabadedzésre szól, a hétvége folytatásában az eddig megszokott villogó piros lámpát láthatjuk majd.
Homály fedi a balesetet
Az F1 továbbra sem mutatta meg nekünk, hogy miként törte össze Albon az autót, így nem tudjuk, hogy vezetői hiba, vagy más áll a háttérben. Egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk, a takarítás ugyanis továbbra is zajlik, az óra pedig eközben ketyeg. 24 és fél perc van még hátra.
Elektromos hiba lépett fel Colapintónál
Az Alpine időközben megerősítette, hogy az erőforrással kapcsolatos elektromos probléma kényszerítette a garázsba az argentint az edzés elején, és az a céljuk, hogy még a szabadedzés vége előtt visszaküldjék őt a pályára.
Folytatódik a szabadedzés
22 perccel a leintés előtt kapta meg a zöld zászlót a mezőny, amelynek nagy része már azelőtt felsorakozott a bokszutcában, hogy a lámpa átváltott volna.
Újabb hosszabbítás, most negyed órás
Akárcsak az első megszakítás után, az F1 most is hozzáadta az elvesztegetett időt az edzéshez, most 15 percet. Merőben szokatlan megközelítés, lévén szoros egy F1-es hétvége menetrendje (Montrealban F1 Academy és F2 is van például a programban), de a csapatok és a nézők is biztosan üdvözlik a döntést.
A szabadedzés jelen állás szerint így 19:49-ig fog tartani.
Megvan, miért nem ismételték Albon balesetét
Az F1 TV kommentátora megerősítette, hogy Albon elütött egy pályán átszaladó mormotát, azaz nem ő hibázott. Egyúttal arra is választ kaptunk, hogy miért nem ismételték a balesetet...
Antonelli az élen
Az olasz kemény gumikon 1:14,670-re szorította le a lécet, amivel 0,293 másodpercet adott Piastrinak. Az ausztrál mögött is változott a sorrend, Russell mögé Leclerc feljött a 4. helyre, mögötte Hamilton az 5.
Már Russell vezet
Alighogy leírtuk, hogy Antonelli az élre tört, megjött a csapattársa és 1:14,560-nal adott a pontverseny éllovasának kicsit több mint 1 tizedet.
Norris eközben elfékezte a 3-as kanyart és átvágtatott a füves bukótéren.

Antonelli visszaszerezte az első helyet
Kisebb Mercedes-erődemonstráció vette kezdetét, előbb Russell 1:14,444-re javított, majd érkezett mögötte Antonelli és 1:14,392-vel visszavette a korábban elveszített vezetést.
Közben Gasly is nyírt egy kis füvet, ő a 8-as kanyarban.
Verstappen is bekapcsolta a fűnyírőt
Korábban Gasly, most pedig Verstappen fékezte el a 8-as kanyart és ment át a füves bukótéren. Eközben Antonelli az 1-es kanyaron vágtatott át, de szerencséjéra ott van aszfaltozott menekülőút.
Hamilton megint hibázott
Nem ez az első megingása a hétszeres világbajnoknak, aki több mint 20 körös kemény gumikon az utolsó sikánban fékezte el magát és ment tovább a menekülőútra.
Még van 17 perc
Az eredeti forgatókönyv szerint már 2 perce le kellett volna intsék a szabadedzést, de a hosszabbítások miatt 19:49-ig megyünk. Így bőven lesz lehetősége a csapatoknak egy közepes vagy lágy gumis időmérős kör teljesítésére.
Russell az első fecske, át is vette a vezetést
A Mercedes felpakolta a brit autójára a lágy Pirelliket, amelyeken Russell már a második szektorban több mint 7 tizedes előnyben volt Antonellivel szemben, végül azonban csak 0,542 másodpercet adott neki. 1:13,850-nel természetesen az élre állt.
Antonelli visszavágott
Az olasz is megjött a lágy gumis körével, majd lila első és utolsó szektorral 0,448 másodpercet adott Russellnek, és 1:13,402-vel visszavette a vezetést.
Leclerc hátránya közel egy másodperc
A monacói is teljesítette a maga lágy gumis györskörét, de óriási lemaradással, 0,953-re Antonellitől zárt.
Piastri elrontotta
Nem volt rossz lágy gumi körön az ausztrál, lila középső szektor után azonban az utolsó sikánt csúnyán elfékezte, majd átvágott a bukótéren. Russell eközben elment egy újabb lágy gumis körre, de ő már az első kanyart kiegyenesítette.

Russell javított
Végül összerakott még egy gyorskört a lágyakon a brit, és 0,142 másodpercre meg is közelítette Antonellit, de megelőzni nem tudta. Mint ahogy Norris sem, aki egyenesen 1,397 másodpercet kapott tőle.
Hamilton és Verstappen is gyorsult
Mindketten javítottak: a brit a 3. helyre lépett fel 0,774 másodperces hátránnyal, a holland az 5.-re 0,964 másodperces lemaradással.
Russell majdnem a falba tette a Mercedest
Igazán meleg pillanatot élt át Russell, aki egy újabb kört kezdett, majd az első kanyar belső rázókövén elveszítette az uralmat az autó felett, hogy aztán nekicsússzon a kettes kanyar külső falának. Szerencséjére nagyon kicsi koccanás volt, így az autó nem sérült meg, ő pedig tovább tudott menni.

Itt a harmadik megszakítás, Ocon a falban
Nagyon nagy tempónál dobta el a Haast a francia.
A Haas megtört, de visszatért a bokszba
Ocon a 4-es kanyar kijárati rázókövén állt keresztbe, majd orral a szemközti falnak vágódott, de akkora szerencséje volt, hogy az ezután tovább pördülő autója más részével semmit nem talált el. A francia így vissza tuda hozni az orr nélküli kocsit a bokszba.

Újraindult az edzés, de érdemi történés már nem lesz
Csupán az utolsó egy percre váltott zöldre a lámpa, azaz mért kört már senki nem fog tudni megtenni, így leginkább a rajtgyakorlat miatt volt érdemes még visszatérnie azoknak, akik így tettek.
Ennyi volt egyelőre, de jön a folytatás
A két Mercedes elég komoly erődemonstrációját hozta tehát az egyetlen kanadai szabadedzés, amelyen az Antonellli-Russell duó szerezte meg az első két helyet.
Hozzájuk a legközelebb Lewis Hamilton férkőzött, de a lemaradása már 0,774 másodpercre rúgott az olaszhoz képest. Mögötte Leclerc és Verstappen már közel 1 másodpercet, Norris és Piastri a 6. és 7. helyen pedig több mint 1 másodpercet kapott.
Az első tízet Lindblad, Hülkenberg és meglepetésre Fernando Alonso tette teljessé.
A hétvége a sprintidőmérővel folytatódik, addig is köszönjük a figyelmet, találkozzunk 22:30-kor a következő élő közvetítésünkben!
