Fernando Alonso kijelentette, a következő szezonra is rendelkezik szerződéssel, így marad az Aston Martinnál. Carlos Sainz és Franco Colapinto ellenben nem sokat tudtak mondani a jövőjükről.

Fernando Alonso már bizonyította, hogy képes meglepni a nyilvánosságot jövőjével kapcsolatban, és ez a Magyar Nagydíj környékén is megesett már. 2022-ben például a hungaroringi futam másnapján teljes váratlanul bejelentették, hogy az év végén az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazol. Azóta is ott versenyez, ám életkoránál fogva kérdéses, hogy meddig.

A spa-francorchamps-i hétvégén még úgy fogalmazott, hogy nem a mostani fejlesztések, hanem a szabályok alakulása dönti el, hogy 2027-ben is marad-e a mezőnyben. Erre az esetre vonatkozóan viszont az utóbbi időszakban az is felmerült, hogy ismét visszatér Enstone-ba. A csütörtöki sajtótájékoztatón viszont rövidre zárta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket. „Szerződésem van, sehova nem megyek” – szögezte le a Racingline.hu jelenlétében.

Amennyiben igaz ez az információ, az azért meglepő, mert a publikum eddig erről nem tudott. Persze kizárni sem lehetett, hiszen a legutóbbi, 2024-es hosszabbításkor „többéves” kontraktusról szólt a fáma. A különböző források ugyanakkor rendre 2026-ot jelölték meg az utolsó évnek, esetleg hozzátették, hogy 2027-re vonatkozóan van egy opciójuk a feleknek.

Ahogyan arra fentebb is utaltunk, az Aston Martinnak a Hungaroringre érkezik a lényegében B-autót eredményező fejlesztési csomagja. A spanyol pilóta pedig optimista. „Azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk és bajnoki címekért harcoljunk – fogalmazott. – Nem éppen így kezdtük a szezont, de el fogunk jutni idáig, mert jelenleg abban a folyamatban vagyunk, hogy megértsük az új szabályokat és keressük a megfelelő utat az autó fejlesztéséhez.”

Alonso után a mellette ülő Franco Colapintót és Carlos Sainzot is megkérdezték a jövőjükről, ám ők nem sok érdemi információval tudtak – vagy akartak – szolgálni. „Fogalmam sincs, a vezetésre kell összpontosítanom, és úgy érzem, idén jól teljesítek, de fogalmam sincs – válaszolta az argentin pilóta. – A versenyekre koncentrálok, és a csapattal együtt dolgozom az autó fejlesztésén. Még csak a felröppent pletykákkal sem vagyok tisztában.”

„Hogy őszinte legyek, nem tudom, nincs konkrét időpont – mondta a Williams versenyzője. – Mindig is azt mondtam, hogy a nyári [szünetig] várok, hogy leüljek a csapatommal, átgondoljuk, és velük, valamint James Vowles [csapatfőnökkel] átbeszéljem mind az istálló jövőjét, mind a sajátomat. Feltételezem, nyáron kezdem el meghozni a döntésemet, de pontos időkeretet nem tudok megadni.”