Max Verstappen kijelentette, mentálisan nem tudná kivitelezni az F1-ben maradást, ha elkaszálják a jövő évi motorszabályokat. A Red Bull versenyzője ugyanakkor igyekezett optimista maradni.
Most már hetek, sőt, talán hónapok óta látszik, hogy a szabályalkotók félrementek az F1 idei technikai előírásait illetően, legalábbis az erőforrásra vonatkozóan mindenképpen. Ebből a szempontból sokak számára örömteli volt, hogy a Forma–1, az FIA, valamint a csapatok állítólag szóban megállapodtak, hogy már jövőre növelik a belső égésű motor teljesítményének arányát az elektromos komponenssel szemben.
Az utóbbi napokban azonban aggasztó hírek érkeztek ebben a témában, ugyanis kiderült, hogy nem minden gyártó menne bele a 2027-es módosításba. Ennek oka, hogy ebben az esetben jelentős módosításokat kellene elvégezni az autón. Ha pedig legalább két gyártó ellenzi, akkor papíron nem lehetne átvinni az elképzelést.
Az idei szabályok egyik, ha nem a leghangosabb kritikusa Max Verstappen, aki már többször belengette, hogy ha nem lesz pozitív irányú változás inkább előbb, mint utóbb, akkor kész otthagyni a sorozatot. A holland pilóta természetesen most is megkapta a kérdést, hogy mit tesz, ha elkaszálják a változtatási tervet, amire ő talán minden eddiginél nagyobb figyelmeztetést adott ki.
„Nos, azt mondanám, hogy a jövő év nagyon hosszú lesz. Ha így marad a helyzet, akkor majd meglátjuk – nyilatkozta, mire a jelen lévő újságírók visszakérdeztek, hogy pontosan hogyan kell értelmezni ezeket a szavakat, és ekkor már semmilyen kétséget nem hagyott. – Számomra mentálisan egyszerűen kivitelezhetetlen [lenne], hogy maradjak.”
A négyszeres világbajnok a politikai vitára reagálva kijelentette, „ez a Forma–1”, de a maga részéről ezt kissé sajnálatosnak tartja. Amikor pedig felvetették neki, hogy esetleg csak „szabadságot vesz ki”, visszautasította a lehetőséget, mondván, „rengeteg más szórakoztató dolog van az életben”. Ugyanakkor továbbra is igyekszik optimista maradni.
„Maradjunk pozitívak! – fogalmazott. – Továbbra is ezeknek a változtatásoknak a bevezetésén dolgozunk, és természetesen néhányan, akik jelenleg egy kis előnyben vannak, megpróbálják megnehezíteni a dolgot. Ha viszont az FIA határozott, emellett az F1 részéről is [támogatják], akkor egyszerűen meg kell valósítaniuk.”
A 28 esztendős versenyző hozzátette, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség szembemenne valamelyik tiltakozó gyártó álláspontjával, az szerinte az egész sportágnak jót tenne. Mindez valamelyest rímel Nikolas Tombazisnak, a szervezet együléses sorozatokért felelős igazgatójának közelmúltbeli megjegyzésével, miszerint az F1-nek legközelebb nem szabad annak mentén alakítania a szabályrendszert, hogy mivel jár a leginkább a márkák kedvében.



