Lewis Hamilton első Q3-as pályára gurulása az elmondása alapján meglehetősen kaotikusan zajlott, de a második soros rajthelyének tudatában csapatmunkára ösztökéli a Ferrarit. Charles Leclerc elárulta, Pierre Gasly az ő tanácsa után szerezte meg a pole-t az Olasz Nagydíj időmérőjén.

Meglehetősen érdekesen alakult a Ferrari számára az Olasz Nagydíj időmérője. A Q2-ben mindkét versenyző közel volt a kieséshez, hiszen Charles Leclerc 7, míg Lewis Hamilton mindössze 1 ezreddel múlta felül a tizenegyedikként záró Gabriel Bortoletót. A Q3-ban viszont már jobban szerepeltek, és a pályán végül a negyedik és az ötödik helyet szerezték meg ebben a sorrendben.

Ami a hétszeres világbajnokot illeti, az első Q3-as mért köre nem sikerült jól, így neki a végén kellett javítania. Hogy pontosan mi történt, mielőtt először kiment a pályára, azt nem látni, mivel az F1 TV-n valamiért csak a kivezető kör végén kapcsolódik vissza a fedélzeti kamera, ám elmondása alapján elég nagy lehetett a káosz.

„Mindenki várt, Charles pedig nem akart elsőként kimenni – nyilatkozta. – Várnunk kellett, és végül csak egy lövésünk volt. Ez elég nagy kihívást jelentett számunkra. A Q3-ban még nem voltak kerekek az autón, amikor már mindenki elindult, miközben járt a motorom. Körülbelül huszonöt másodperccel utánuk mentem ki. Ez egyszerűen kizökkentett a ritmusomból, mert amikor az ember egy másik autót követ, és szélárnyékban halad, sokkal gyorsabban érkezik meg [a kanyarokba], így máshol vannak a fékezési pontok. Ha egyedül megy, és elveszíti a szélárnyékot, rengeteg időt bukik.”

Oscar Piastri büntetése miatt végül mindkét Ferrari előrelépett egyet a rajtrácson, és Hamilton úgy véli, összedolgozva akár a második helyről induló George Russellt is megfoghatják. „Egyértelműen pozitív, hogy előrébb kerültünk – fogalmazott. – Természetesen remélhetőleg van némi esélyünk George-dzsal szemben. Egyetlen Mercedes van előttünk. Bízunk benne, hogy ez lehetőséget ad nekünk, hogy csapatként megpróbáljuk legyőzni őket.”

Ami a pole-pozíciót illeti, azt nem egy McLaren vagy éppen egy Red Bull szerezte meg, hanem az Alpine okozott bombameglepetést Pierre Gasly révén. Ennek kapcsán Leclerc elmondta, hogy bizonyos szempontból akaratán kívül ő is segített barátjának, hiszen nem számított rá, hogy tanácsa akár visszaüthet rá.

„Nagyon örülök Pierre-nek – jelentette ki. – Tegnap beszélgettünk az eligazításon, ő pedig megkérdezett engem néhány dologról a hatos és a hetes kanyarral kapcsolatban. Úgy voltam vele, hogy »rendben, Pierre és én általában nem nagyon csatázunk egymással«. Szóval mindig megosztunk a másikkal ezt-azt. Ma pedig, amikor láttam, hogy megszerezte a pole-pozíciót, arra gondoltam, hogy »a fenébe«. Rögtön ezt mondtam neki, amikor odamentem hozzá.”