Pierre Gasly a hat éve aratott monzai győzelmére, George Russell pedig egy sakkpartira utalt vissza az Olasz Nagydíj időmérője után. Steve Nielsen, az Alpine ügyvezető igazgatója elárulta, milyen hozzáállással vágnak neki a futamnak.
Túlzás nélkül bombameglepetést hozott az Olasz Nagydíj időmérője, hiszen még a szabadedzések sem utaltak rá, hogy mi következik. Pierre Gasly megszerezte pályafutása első pole-pozícióját, miután végig ott volt az élmezőnyben, és végül 6 tizeddel legyőzte George Russellt, akinek Kimi Antonelli is igyekezett segíteni szélárnyékkal.
A francia versenyző számos hosszú sorozatot szakított meg. Egyfelől Fernando Alonsónak a 2009-es Magyar Nagydíjon szerzett rajtelsősége óta ez a mindenkori enstone-i csapat első időmérős sikere. Franciaország esetében pedig még messzebb kell menni az időben, hiszen legutóbb Jean Alesi szerzett pole-t hazájának – éppen Monzában, 1997-ben.
„Lenyűgöző volt – nyilatkozta Gasly a leintés utáni interjúk során. – Mindenkinek köszönöm! Hihetetlen időmérő [volt]. Már a Q1 első körében nagyon jól éreztem magam az autóban. Minden egyes etap során próbáltam egy kicsit javítani, és úgy éreztem, hogy ez egy nagyon jó kör. Kilenc éve üldözöm a lehetőséget a pole megszerzésére. Monzában arattam az első futamgyőzelmemet, és ezen a pályán gyűjtöttem be az első pole-omat. Van itt valami különleges.”
Valóban, hat éve Gasly megnyerte az Olasz Nagydíjat, most pedig eddigi egyetlen győzelméhez hasonlóan az eddigi egyetlen pole-ját is ugyanazon a helyszínen gyűjtötte be. Eddig csak Jo Bonnier és Pastor Maldonado zárták így a pályafutásukat, ám ők az első rajthelyről nyertek, vagyis a 30 éves versenyző olyasmit tett, amit eddig senki más – persze ha később akár pole-t, akár győzelmet szerez, akkor ez a statisztikai adat semmissé válik. A legyőzött Russell persze nem a régmúltra, hanem közvetlenül a kvalifikáció előtti időszakra utalt vissza.
„Hatalmas gratuláció Pierre-nek! – kezdte. – Ez elképesztő teljesítmény. Körülbelül tizenöt perccel az időmérő előtt fejeztünk be egy sakkpartit, és ott legyőzött, mire én kijelentettem, hogy »nos, azt hiszem, az időmérőn én foglak legyőzni«, és íme, megint előttem van. Óriási gratuláció jár neki. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült megszereznem a pole-pozíciót. Kicsit kaotikus volt a helyzet, mivel [Max] Verstappen kezdte a kört, én pedig nagyon közel kerültem hozzá, de Pierre, illetve az Alpine rendkívül gyors volt.”
Természetesen az Alpine vezetése is odáig volt a boldogságtól. „Ennél jobb nem lehet, legalábbis az időmérőn – fogalmazott az F1 TV-nek Steve Nielsen ügyvezető igazgató. – Minden héten ezt próbáljuk végrehajtani, és a legtöbbször nem sikerül. Ma azonban összejött, és ez a legjobb érzés a világon. Franco [Colapinto] szintén jó munkát végzett. Mindkét pilóta jó munkát végzett, ami nagyszerű érzés.”
Gasly, illetve a csapat sikere már csak azért is váratlan volt, mert a jó szezonkezdet után egyre inkább úgy tűnt, hogy elveszítik a Racing Bulls-zal szembeni csatát a legjobb középmezőnybeli csapat címéért. A Holland Nagydíjon azonban 1 pontot sikerült faragni a hátrányukon, és kiderült, hogy mindez nem volt véletlen.
„Sok, nálam okosabb mérnökkel kell beszélnem, hogy ez kiderüljön – válaszolta Nielsen arra a kérdésre, hogy minek köszönhető a siker. – Hogy őszinte legyek, azt gondoltuk, hogy a Q3-ra elég jók vagyunk. Zandvoortban nagy fejlesztési [csomagot] tettünk az egyik autóra, most mindkettőn ott van. Úgy tűnik, hogy ez a pálya fekszik. Megvolt a szélárnyék, amikor szükség volt rá, a versenyzők pedig nem hibáztak, most pedig itt vagyunk.”
A brit szakember hozzátette, az alacsony leszorítóerőt igénylő monzai pálya kedvezett nekik, de így is csak a nyolcadik, kilencedik vagy a tizedik helyre számítottak. Ami a vasárnapot illeti, kijelentette, senkit nem kell tisztelniük, és ha van rá lehetőség, akkor természetesen a győzelemre hajtanak. „Jó rajt, jó kerékcserék, jó stratégia – sorolta a jó eredményhez szükséges összetevőket. – Ki tudja? Próbáljuk meg!”
Természetesen a pole-pozíció nemcsak Gaslynak, hanem a csapat legtöbb tagjának is újszerű érzés, hiszen a legtöbb alkalmazottnak nem volt része ekkora időmérős sikerben. Ráadásul, ha lehet, a legjobbkor érkezett, hiszen pénteken kiderült, hogy az Alpine versenyzőtől mégis elveszik a Monacói Nagydíjon a pályán megszerzett harmadik helyét.
„Nagyszerű érzés – mondta Nielsen. – Néhány napja ért minket egy csapás a monacói [eredménnyel] kapcsolatos döntés formájában, hiszen megváltoztatták, de már várom, hogy erről ne essen szó. Csodálatos. Ez a lehető legszebb érzés, és amint mondtam, holnap magas célokat tűzünk ki, a lehető legtöbb ponttal szeretnénk távozni.”




