A korábbi Forma–1-es csapatfőnök felelevenítette, hogy Lewis Hamilton milyen módon folytatott pszichológiai hadviselést Nico Rosberggel szemben. Az egyik trükköt Michael Schumachertől leshette el.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálása a Forma–1 történetének leghevesebb párharcai közé tartozik. Azok után, hogy gyerekkorukban együtt, kifejezetten jó viszonyban nőttek fel, 2013-ban csapattársak lettek a Mercedesnél, amely egy évvel később egyeduralkodóvá vált. A világbajnoki csaták pedig a kapcsolatukra is rányomták a bélyegüket, és elég hamar ellenségessé vált a légkör a garázsban.

A két versenyző jó néhány alkalommal összecsapott a pályán, ám, ahogyan ez ilyenkor rendre lenni szokott, a küzdelem itt nem állt meg. A háttérben ugyanis többek között pszichológiai játszmák is zajlottak. Ezek közül elevenített fel néhányat Otmar Szafnauer, aki akkoriban a Force India operatív igazgatójaként, később pedig csapatfőnökeként volt jelen a paddockban.

„Lewis igazán jó a pszichológiai játszmákban, és biztos vagyok benne, hogy ezt szeretnétek hallani – jelentette ki a ’High Performance’ podcastban. – Rosberg szeretett focizni a verseny előtt, hogy… Mindenki mást csinál. El kell magyaráznunk. Mindig látom, hogy [Pierre] Gasly azt csinálja, hogy valaki eldobja a teniszlabdákat, neki pedig el kell kapnia őket. Mások fociznak. Vannak, akik dekáznak. Rosberg imádott így felkészülni a futamra. Valószínűleg ellazította, élesebbé tette a reakcióját, és találjátok ki, mit csinált rendszeresen Lewis! Elrejtette a labdát.”

A későbbi hétszeres világbajnok tehát így tett meg mindent annak érdekében, hogy kizökkentse ellenfelét a ritmusból. Azonban itt nem állt meg, a román származású amerikai szakember ugyanis egy másik módszerről is beszámolt. „[Hamilton] azt is tudta, hogy [Rosbergnek] talán szüksége van egy kis mosdószünetre előtte. Bement a versenyzői mosdóba, és ott maradt.”

Ez utóbbit azonban nem a brit pilóta vetette be először a 2016-os világbajnok ellen. A német exversenyző többször is elmesélte azt a sztorit, hogy Michael Schumacher az ő csapattársaként egyszer magára zárta a mellékhelyiséget, amivel igencsak kellemetlen pillanatokat okozott neki.
„Monacóban Rosbergnek pisilnie kellett, és végül a garázs hátsó részében állva, egy üvegbe tette ezt meg” – elevenítette fel Jake Humphrey, a műsor házigazdája.

„Szóval Schumacher is megcsinálta – reagált Szafnauer. – Lewis valószínűleg tőle tanulta. De Lewis a labdát is elrejtette, ez tetszik.” Hamilton összességében sikerrel vívta meg a Rosberg elleni csatát, hiszen négyből háromszor előtt végzett a tabellán, és ez kétszer vb-címet ért neki, egyedül utolsó közös évükben, 2016-ban kapott ki, ám azt aligha bánra, hogy akkori csapattársa ezt követően azonnal visszavonult.