A Kanadai Nagydíj meglehetősen sok emlékezetes futammal kápráztatta már el a Forma–1 rajongóit. Az idei futam apropójából felidézzük az általunk legkaotikusabbnak tartott öt versenyt.

Ezen a hétvégén rendezik a Forma–1-es Kanadai Nagydíjat Montrealban. Hogy ez a hétvége milyen lesz, azt természetesen még nem tudjuk, hiszen nincs kristálygömbünk, az viszont biztos, hogy a világ második legnagyobb országa az elmúlt évtizedekben számos emlékezetes futamnak adott otthont. Az alábbiakban azt az ötöt idézzük fel, amelyeket mi a legkaotikusabbnak tartunk.

Hatalmas fejetlenséget okozott az első biztonsági autó

Manapság már természetesnek hangzik, hogy a Kanadai Nagydíjat Montrealban rendezik, és az idei évig az is megszokott volt, hogy nyár elején. Azonban ez nem volt mindig így: 1973-ban például a Mosport Park volt a házigazda, és nem júniusban, hanem szeptemberben. A verseny pedig nemcsak kaotikus, hanem történelmi is volt.

A szakadó esőben az akkor még nem az élpilóták közé tartozó Niki Lauda vette át a vezetést, miután a nyolcadik rajthelyről az élre tört. Később viszont elállt a csapadék, így a mezőny tagjai olyasmire kényszerültek, ami akkoriban még ne volt jellemző: kereket cseréltek, egészen konkrétan esőgumikról slickekre váltottak.

A szűk bokszutcában azonban nehezen lehetett elférni, és Jody Scheckternek, valamint François Cevert-nek nem is sikerült kikerülniük egymást, amivel eltorlaszolták az utat. Ennek következtében a Forma–1-ben először beküldték a biztonsági autót, egy sárga Porsche 914-est. A feladat akkoriban sem volt más, mint manapság: megvárni az élen állót, majd vezetni a mezőnyt.

Igen ám, csak akkoriban az elektronikus időmérős hiányában kézzel vezették az állást, és a fejetlenség közepette nem volt egyértelmű, hogy ki vezet. A Safety Car végül Howden Ganley előtt kezdett el körözni, ám szinte biztos, hogy nem ő vezetett, az előtte lévők pedig így felértek a mezőny végére, és közel egykörös előnybe kerültek a többiekkel szemben.

Végül az új-zélandi pilótát intették le elsőként, de az illetékeseknek valójában fogalmuk sem volt a győztes kilétéről. Colin Chapman, a Lotus alapítója és egyben csapatfőnöke biztos volt benne, hogy a nála versenyző Emerson Fittipaldié a siker, mások viszont Jackie Oliverre vagy éppen Peter Revsonra tippeltek. A csapatok összeültek, és végül az amerikai versenyzőt hozták ki győztesként, míg a második helyezett a brazil, a harmadik pedig az amerikai versenyző lett. A hoppon maradt, hatodikként regisztrált Ganley szerint azonban neki kellett volna adni a diadalt. Ami a biztonsági autót illeti, ezek után aligha véletlen, hogy közel húsz évvel később, az 1993-as Brazil Nagydíjon bukkant fel legközelebb éles körülmények között.

Az újraindítás is tömegbalesetet hozott

Az 1998-as futam rajtja már az első pillanattól kezdve tartogatott izgalmakat, hiszen az ötödik helyről induló Ralf Schumacher beragadt. Alighanem ez is közrejátszott a következő másodpercek eseményeiben: Alexander Wurz elmérte az első kanyar féktávját, aminek következtében nekiment Jean Alesinek, majd felborult, és háromszor fordult át, mielőtt megállt. A bukásba ráadásul Jarno Trulli és Johnny Herbert is belekeveredett.

A versenyirányítás azonnal megszakította a futamot, az újraindításnál pedig mindenki ott tudott lenni: Alesi a megjavított Sauberrel, a többiek pedig a tartalékautóval. Azonban a második rajtnál is történt technikai hiba: Mika Häkkinen ugyan el tudott indulni, de aztán váltóhiba miatt lelassult, mögötte pedig ismét eluralkodott a káosz.

Ralf Schumacher Wurzhoz hasonlóan elmérte a féktávot, de ő senkit nem talált el, pusztán megpördült, Jordanje pedig a forgalommal szembe állt meg. Alesi Eddie Irvine-nak ment neki, aminek a Benettonon törött első szárny, a Ferrarin defekt lett az eredménye. A legnagyobb balesetet viszont a fűről visszatérő Mika Salo idézte elő, hiszen amikor visszatért a pályára, Wurz félrerántotta a kormányt, de ezzel Trullinak ment neki, aki pedig emiatt „felmászott” Alesi autójának tetejére.

Ezután viszont már nem piros zászló, hanem mindössze biztonsági autó következett. A 18. körig David Coulthard vezetett, ám ő fékhiba miatt kiesett, így Michael Schumacher nyert. Még annak ellenére is, hogy Heinz-Harald Frentzen leterelése miatt 10 másodperces stop & go-büntetést kapott. A verseny egyébként további két Safety Car-fázist hozott.

A „Bajnokok Fala” név születése

Az egy évvel későbbi viadalt szintén nem úszták meg rajtbaleset nélkül. Trulli megpróbálta megelőzni Frentzent, ám ráment a fűre, megforgott, és Alesit, valamint Rubens Barrichellót is kiütötte. A francia és az olasz pilóta azonnal kiesett, míg a Stewart versenyzője ugyan bement a bokszba, majd kétkörös hátrányban visszatért a pályára, de a 14. körben ő is feladni kényszerült a küzdelmet. Ahogyan Wurznak sem tartott sokáig a körözés, őt váltóhiba sújtotta.

A 13-as, vagyis az utolsó kanyar külső ívén lévő fal a 3. körben szedte első áldozatát, amikor Ricardo Zonta koccant neki BAR-jának hátuljával, kikényszerítve ezzel a biztonsági autót. Tizenkét körrel később aztán jött 1996 világbajnoka, Damon Hill, aki már egy fokkal jobban odacsapta a Jordant ugyanott. Ő viszont biztonságos helyen állt meg, így akkor nem került pályára a Safety Car.

A 24. körben Pedro de la Rosa is kiesett váltóhiba miatt, de a drámát nem ez, hanem Michael Schumacher 30. körös balesete jelentette: a Ferrari versenyzője vezető helyről csapódott az utolsó kanyar melletti falnak, előző két ellenfelénél jóval nagyobb mértékben. Öt kör múlva pedig egy újabb világbajnok futama ért véget ott, Jacques Villeneuve ráadásul szemből ment neki. Mivel a mezőny akkor négy világbajnoka közül három is itt törte össze a kocsiját, innentől kezdve Bajnokok Falának hívták ezt a pályarészt.

Persze a futamnak ekkor még nem volt vége: a kanadai pilóta által kiváltott biztonsági autós fázist követően Coulthard megpróbálta megelőzni Irvine-t, ám utóbbi kipördült, és a McLaren is fűre kényszerült, ráadásul kénytelen volt bemenni a bokszba. Ha pedig ez nem lenne elég, Alex Zanardival együtt a 37. körben 10 másodperces stop & go-büntetéssel sújtották, miután átment a lezárt bokszkijáraton, míg Luca Badoer és Olivier Panis a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért részesültek hasonló bánásmódban.

Az 51. körben a nemrég elhunyt pilóta fékhiba miatt kiesett, ahogyan tizenöt körrel később Frentzennek is hasonló gondja volt, aminek következtében a 3-as kanyarban falnak vágódott. Ezért negyedik alkalommal is beküldték a Safety Cart, és a Forma–1 történetében először emögött ért véget a viadal. A győztes Häkkinen lett, Giancarlo Fisichellát és Irvine-t megelőzve.

Az olcsón megúszott horrorbukás

A 2007-es Kanadai Nagydíjon az akkor újonc Lewis Hamilton pályafutása során először szerzett pole-t, mellőle pedig Fernando Alonso indult a másik McLarennel. A házicsata azonban elmaradt, ugyanis a címvédő átvágta az 1-es kanyart, ezért visszaesett Heidfeld mögé. Ezt egyébként – mármint a hibát – többször is megismételte a futam során. Ugyanakkor az első métereken nem ő járt a legrosszabbul, hanem a lefulladó Jenson Button, valamint a Robert Kubica elleni csata közben megpördülő Mark Webber.

Elsőként Scott Speed törte össze autóját a 10. körben, miután összeütközött Wurzcal. A Toro Rosso ott maradt a pálya szélén, egészen pontosan a hajtűkanyar előtti szakaszon. A biztonsági autót ekkor még nem küldték be, ellentétben a 23. körrel, amikor Adrian Sutil a 4-es kanyarban falhoz csapta a Spykerét, és ugyancsak kiesett.

Nem sokkal az újraindítás után megtörtént a modern kori Forma–1 egyik legnagyobb balesete. Kubica hátulról eltalálta Trullit, aminek következtében kiment a bukótérbe, és egy bukkanó megdobta a BMW-jét. Az irányíthatatlanná vált autó a Toro Rossót is megcsípte, majd óriási sebességgel csapódott gyakorlatilag szemből a falnak. Miután visszapattant, még egyszer át is fordulót, majd oldalra dőlve, a szemközti falnak ütközve állt meg. A lengyel pilóta feje riasztóan csapódott ide-oda, a lába pedig kilátszott, de a kezdeti nagy ijedtség ellenére megúszta agyrázkódással és bokaficammal, és csak egy futamot kellett kihagynia.

Természetesen ismét bejött a Safety Car, amelyet követően ismét Trulli volt a főszereplő, aki egy páros piruettet mutatott be Nico Rosberggel, hiszen úgy forogtak meg az egymás elleni csatában, hogy a két autó nem ért össze. Az 51. körben aztán ismét szükség volt Bernd Mayländerre, miután Adrian Sutil összetört kocsijáról rengeteg törmelék került pályára. Ezalatt kiderült, hogy Fisichellát és Felipe Massát is kizárták, miután mindketten a lezárt bokszkijáraton mentek át.

A másik Spyker után a másik Toro Rosso is balesetet szenvedett, hiszen az 56. körben Vitantonio Liuzzi versenye a Bajnokok Falánál ért véget. Ebben a fázisban Trulli is kiesett, miután a bokszutcát elhagyva szintén falnak ment. Az újraindítás után Takuma Sato szolgáltatta a show-t, aki Alonsót is megelőzve hatodik helyet szerzett a Super Agurinak. Hamilton pedig első pole-ja után első futamgyőzelmét is megszerezte.

Minden idők leghosszabb futama

Négy évvel később annyi eső zúdult a pályára, hogy a mezőny a biztonsági autó mögül, a 4. kör végén kezdte meg az érdemi versenyzést. Nem is úszták meg azonnali ütközés nélkül, hiszen Hamilton már az 1-es kanyarban megforgatta Mark Webbert. Hét körrel később viszont a McLaren akkori pilótája húzta a rövidebbet, ugyanis a célegyenesben megpróbálta megelőzni csapattársát, és már az első szárnya Button hátsó tengelye előtt volt, ám ekkor az idősebbik brit versenyző lényegében a falhoz szorította őt. Az ütés nem tűnt nagynak, de Hamilton bal hátsó felfüggesztése így is megadta magát.

Ekkor visszatért a pályára a Safety Car, ahogyan a 20. körben is, amikor az újabb adag csapadék miatt tovább romlottak a körülmények. Sőt, újabb hat körrel később piros zászlóval félbeszakították a viadalt, majd jöhetett a hosszú várakozás. A versenyirányítás végül bú két óra múlva döntött úgy, hogy ismét elengedi a mezőnyt.

A 37. körben aztán Button ismét egy ütközés főszereplője volt, hiszen a 3-as kanyarban megtámadta Alonsót, ám a kerekek összeértek, és a Ferrari megpördült, a rázókövön megállva pedig nem is tudta folytatni a körözést. A McLaren pilótája azonban ezt is megúszta büntetés nélkül, ám így is szankcionálták, amikor túl gyorsan hajtott a bokszban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

A hajrá felé közeledve Michael Schumacher igencsak felgyorsult, és a menetelés közepette Massát és Kamui Kobayashit egyszerre előzte meg. Egy ponton a második helyen is autózott, ám előbb Button, aztán Webber is elment mellett, így nem lett meg a visszatérése utáni első dobogó. Mindeközben előbb Massa pördült meg, eltalálva az első szárnyával a falat, majd Heidfeld első szárnya egyszerűen leszakadt az egyenesben. A német pilóta ugyan biztonságosan meg tudott állni, de a törmelék miatt ismét pályára gurult a Safety Car.

A hajrá aztán óriási izgalmakat tartogatott: sokáig úgy tűnt, hogy a káosz ellenére Sebastian Vettel győzelmét semmi nem veszélyezteti, de Button utolérte őt, és a Red Bull pilótája az utolsó körben a 6-os kanyarban megcsúszott, és kis híján megforgott. Ezzel a 2009-es világbajnok átvette a vezetést, és egy olyan futamot nyert meg, amelyen hatszor járt a bokszban, ebből ötször kerékcsere miatt. Ez nem számít rekordnak, az viszont igen, hogy a győztes ideje rekordnak számító 4:04:39.537 másodperc volt.