A Mercedes bejelentette, hogy Frederik Vesti vezeti Kimi Antonelli autóját a Barcelona-catalunyai Nagydíj első szabadedzésén. A Williamsnél, a Cadillacnél és a McLarennél is lesznek pilótacserék, utóbbinál a Forma–2 tavalyi bajnoka bemutatkozhat F1-es hétvégén.
Andrea Kimi Antonelli immáron egyértelműen az idei világbajnokság egyértelmű esélyese, hiszen Monacóban újabb győzelmet aratott, miközben csapattársa, George Russell zsinórban másodszor nullázott. Ennek köszönhetően 68 pontra nőtt köztük a különbség a tabellán, ráadásul a hercegségben második helyet szerző Lewis Hamilton bekerült közéjük.
Az olasz pilóta azonban a soron következő Barcelona-catalunyai Nagydíjat biztosan hátrányból kezdi. Ennek meglehetősen egyszerű oka van: az első szabadedzésen nem fog részt venni, ugyanis a Mercedes a tartalékpilótáját, Frederik Vestit ülteti be arra a gyakorlásra. A dán versenyző 2023-ban és 2025-ben összesen négy alkalommal vett részt a hétvége első pályaeseményén.
A Mercedes persze nem akarja hátráltatni a listavezetőt, pusztán arról van szó, hogy a csapatoknak szezononként négyszer lehetőséget kell adni olyan pilótának vagy pilótáknak, akik legfeljebb két F1-es futammal rendelkeznek. A montmelói pálya pedig ideális az ilyesmire, hiszen ezt minden versenyző jól ismeri, vagyis itt nem annyira fájdalmas kihagyni az első tréninget. Emellett azt is meg kell jegyezni, hogy az adott istállónál mindkét állandó versenyzőnek kétszer-kétszer kell átadnia a helyét, vagyis hosszú távon igazságos a rendszer.
Nem csak a Mercedes jelentett be pilótacserét a pénteki első szabadedzésre. A Williams szintén így tett, sőt, a grove-iak a soron következő Osztrák Nagydíjat sem a megszokott felállásban fogják megkezdeni. Előbb Alexander Albont, majd Carlos Sainzot ültetik ki, a helyüket pedig a tartalék szerepét betöltő Luke Browning fogja átvenni. A brit versenyző tavaly negyedik lett a Forma–2-ben, idén pedig négy forduló után nyolcadik a japán Super Formulában. Tavaly és tavalyelőtt ugyancsak négy F1-es hétvégén szerepelt hasonló formában, ugyanakkor Vestihez hasonlóan először vezeti az új szabályrendszer szerint épült autót.
Hozzájuk képest kicsit más helyzetben van Colton Herta, aki még csak teszten vezetett Forma–1-es autót. Most viszont futamhétvégén is bemutatkozhat, hiszen Sergio Pérez ülését veszi át az első szabadedzés erejéig a Cadillacnél, ahol a teszt- és fejlesztőpilóta szerepét látja el. A három beugró közül ő az egyetlen, akinek van rá reális esélye, hogy a jövőben állandó F1-es versenyző legyen.
A három csapathoz kedden késő délután a McLaren is csatlakozott, hiszen ideiglenesen ők is változtatnak a felállásukon. A wokingiak Lando Norris autóját adják oda a Forma–2 tavalyi bajnokának, Leonardo Fornarolinak. Az olasz versenyző Hertához hasonlóan teszten már vezetett F1-es kocsit, de F1-es hétvégén nem, vagyis ő is most esik át a tűzkeresztségen ebben a tekintetben.

