Marc Márquez a Magyar Nagydíj előtt még esélytelennek tartotta magát a győzelemre, utána azonban a pole-ból a sprintet és a versenyt is megnyerte, utóbbin megszerezve 100. világbajnoki sikerét. Ezzel pedig még Davide Tardozzit, a Ducati MotoGP-csapatfőnökét is meglepte.
Persze Márquez nem véletlenül nyilatkozott így, hiszen csak egy futammal a Balaton Parkon rendezett forduló előtt, Mugellóban tért vissza dupla műtétje után, amelyet tavalyi vállsérülése, és a Francia Nagydíj sprintjét elszenvedett lábtörése miatt kellett beiktatnia. A magyar pálya óramutató járásával ellentétes iránya azonban lehetővé tette, hogy kisebb terhelést kapjon a továbbra sem 100%-os válla, ami önmagában nyilván kevés a győzelemhez, de nem jött rosszul.
És bár nem ez volt az első Márquez-féle meglepő teljesítmény, Tardozzit így is lenyűgözte. „Abszolút igen – válaszolta arra a kérdésre a Crash.net által idézett csapatfőnök, hogy meglepte-e Márquez teljesítménye. – De azt szeretném mondani, hogy azon lepődöm meg, hogy még mindig meg tud lepni, mert ő Marc Márquez. Marc pontosan tudja, hogy jelenleg hol vannak a határai. Annak ellenére, amit ezen a hétvégén véghez vitt, még mindig nincs százszázalékos állapotban. Versenyről versenyre dolgoznunk kell azon, hogy egyre jobban érezze magát a motoron. Ő maga is keményen dolgozik a sérüléséből való felépülésen, mert még mindig nem tökéletes az állapota. De ő egy bajnok, és képes olyan versenyeket és hétvégéket produkálni, mint amilyet itt láttunk.”
Márquez a főfutamon elért győzelmével 102-ről 72 pontra csökkentette a hátrányát a nullázó éllovassal, Marco Bezzecchivel szemben, de ettől még nem kell úrrá legyen rajta a hurráoptimizmus, Tardozzi szerint ugyanis nemcsak a sérülése nem jött még teljesen rendbe, hanem a Ducati sem minden pályán lesz ennnyire versenyképes.
„Biztosak vagyunk benne, hogy évek óta, és az idei szezon kezdete óta is nagyon versenyképes motorunk van, ugyanakkor el kell ismernünk, hogy azok az ellenfeleink, akik jelenleg vezetik a bajnokságot, fantasztikus munkát végeztek. Jelenleg nagyjából egy szinten vagyunk velük. Sőt, szerintem a következő pályákon lesznek olyan helyszínek, ahol nekik lesz előnyük, míg más versenyeken mi élvezhetünk majd előnyt” – tekintett előre a csapatfőnök.

