Marc Márquez a századik futamgyőzelme alkalmából elárulta, mely diadalait tartja a legértékesebbnek. Arra a kérdésünkre is válaszolt, hogy a mostani Magyar Nagydíjon elért sikerét hová sorolja.

Marc Márquez történelmi tettet hajtott végre a Magyar Nagydíjon, hiszen megszerezte századik világbajnoki futamgyőzelmét. A gyári Ducati versenyzője közel kilenc hónapot várt erre a sikerre, hiszen legutóbb a tavaly szeptemberi misanói viadalon állt a dobogó tetején, már ami a vasárnapokat illeti. Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a kilencvennyolcadik diadalát szintén a Balaton Parkon érte el.

A 33 esztendős motoros Giacomo Agostini és Valentino Rossi után a harmadik olyan versenyző, aki eljutott eddig a mérföldkőig. Ami az arányokat illeti, a 125 köbcentiméteres tíz, a Moto2-ben tizenhat, míg a legmagasabb géposztályban hetvennégy elsőségig jutott. A jubileum alkalmából a Racingline.hu képviseletében megkérdeztük tőle, hogy melyik az a három, amelyiket a legértékesebbnek tartja.

Konkrét sorrendet nem említett, vagyis legfeljebb arra lehet támaszkodni, hogy milyen sorrendben mondta a három versenyt. Elsőként a 2013-as Amerikai Nagydíjat említette, amit aligha kell magyarázni, hiszen ez volt az első győzelme a MotoGP-ben, mindössze a második királykategóriás futamán. Ennek köszönhetően egyébként a mai napig ő a legmagasabb géposztály történetének legfiatalabb futamgyőztese.

Ezután nem egy MotoGP-futam, hanem utolsó Moto2-es versenye, a 2012-es Valenciai Nagydíj következett. Márquez még egy szabadedzésen történt ütközés miatt súlyos büntetést kapott, és a rajtrács végére száműzték. Már az 1. körben húszat előzött, és a tempóját tekintve végig kimagaslott a mezőnyből, így a nehéz helyzet ellenére hatalmas győzelmet aratott.

Harmadikként pedig a tavalyi Thai Nagydíjat mondta. Első ránézésre talán ezt a legnehezebb megmagyarázni, hiszen már rengeteg győzelmen túl volt, maga a futam is csak azért volt emlékezetes, mert a guminyomás miatt sokáig nem ő vezetett, és nem kellett rá sokat várnia. Ugyanakkor abból a szempontból logikus, hogy ezzel alapozta meg a 2025-ös idényét, amelynek végén hosszú idő után ismét világbajnok lett, és beteljesítette a sporttörténelem egyik, ha nem a legnagyobb visszatérését.

A gyári Ducati motorosától azt is megkérdeztük, hogy körülbelül hová rangsorolná a mostani Magyar Nagydíjon elért sikerét. Erre ugyancsak röviden felelt, és kijelentette, benne van a legjobb ötben, vagyis lényegében a negyedik vagy az ötödik helyen áll. Persze benne van a pakliban, hogy ezt ennyire mélyen nem gondolta át, de az biztos, hogy ezt is pályafutása legértékesebb diadalai közé sorolja.