A közösségi médiában azért megszólalt a vasárnapi verseny után teljesen összetörő George Russell, és amellett, hogy gratulált Kimi Antonellinek, megígérte, hogy megpróbál ismét olyan teljesítményt nyújtani, amilyet pályafutása korábbi részében.

Hiába lett a csapattársa minden idők legfiatalabb Forma–1-es világbajnoka, a mexikói futamnak győzelmi esélyekkel nekivágó, azt az energia-visszanyeréssel kapcsolatos problémák miatt már a rajt után elveszítő, végül hatodik helyen záró George Russell nem maradt ünnepelni a csapattal, sőt, a sajtónak semi nyilatkozott. Utóbbiért a Mercedes 5000 eurós bírságot kapott, Toto Wolff csapatfőnök azonban megértő volt a versenyzőjével, aki „teljesen össze volt törve.”

A leintés után, a parc fermében Antonellinek és családjának is gratuláló versenyző csalódottsága persze érthető, hiszen az idén sokadik alkalommal hátráltatta őt műszaki probléma – és potenciális győzelmet sem először bukott el emiatt –, mindezt pedig úgy lenyelni, hogy közben a csapattársad világbajnok lett, bizonyára nem könnyű. Russell azonban nem hagyta teljesen szó nélkül a történteket, egy nappal a verseny után ugyanis a közösségi médiában jelentkezett egy érzelmes és őszinte poszttal, amelyben megígérte, hogy a hátralevő versenyeken és a következő szezonban megpróbál ismét úgy teljesíteni, ahogyan az idei évet megelőzően.

A teljes poszt szövege alább olvasható:

„Ezt a mostanit megfelelő pillanatnak érzem arra, hogy szívemből beszéljek. Ez a szezon pontosan úgy kezdődött, ahogyan reméltem, de aztán nagyon gyorsan félresiklott a balszerencse és a gyenge teljesítmények miatt. Ez volt pályafutásom első olyan igazi szezonja, amelyben több rossz napom volt, mint jó. Nehéz volt ezt feldolgozni? Igen, nagyon. Nehéz volt hétről hétre összeszednem magam? Igen, nagyon. Olykor össze voltam zavarodva? Gyakran. Csak azt tudom, hogy mindent beleadtam, de 2026 egyszerűen nem az én évemnek volt megírva.”

„Szeretnék őszintén gratulálni Kiminek az egészen elképesztő szezonjához. Igazán megérdemled a világbajnoki címet. Köszönöm a csapatnak, hogy idén a legjobb autót és erőforrást biztosította számunkra. Inspiráló volt látni, ahogyan négy nehéz év során mindenki összefogott azért, hogy a Mercedest visszajuttassa a csúcsra. Most csak annyit ígérhetek, hogy a szezon hátralévő részében és a következő idényben is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy újra megtaláljam azt a teljesítményt, amelyre pályafutásom túlnyomó részében képes voltam. És remélhetőleg egy kis szerencse is visszatér mellém. Köszönöm mindenkinek a támogatást!”

Antonelli szerint Russellnek több jutott a balszerencséből

Noha Russell nem nyilatkozott a sajtónak, Antonellit jó sokáig faggathatták az újságírók, az újdonsült világbajnok az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján pedig kapott egy csapattársával kapcsolatos kérdést is, amire elmondta, hogy Russellnek az idén több balszerencséje volt, mint neki, és biztos benne, hogy vissza fog vágni, noha nemcsak miatta, hanem a többiek miatt sem dőlhet hátra.

„Ami George-ot illeti, igen, szerintem a szezon bizonyos szakaszaiban balszerencsés volt. Őszintén szólva úgy gondolom, valamivel több balszerencse érte, mint engem. Nekem is megvoltak a magam nehéz pillanatai Silverstone-ban és Barcelonában, ráadásul Silverstone után ki kellett selejteznünk az új erőforrásunkat, mert meghibásodott, emiatt pedig a tervezettnél korábban kellett bevállalnunk egy büntetést, méghozzá Monzában.”

„Szóval mindkettőnknek voltak nehéz pillanatai, de biztos vagyok benne, hogy George vissza fog vágni. Rendkívül gyors, és az idén is megmutatta, hogy amikor minden összeáll nála, nagyon nehéz őt legyőzni. Nekem ezért továbbra is magamra kell koncentrálnom, folyamatosan magasabbra kell tennem a lécet, fejlődnöm kell és előre kell lépnem. Mert szerintem nemcsak George-ról lesz szó az idei szezon végén és jövőre sem. A Red Bull, különösen Maxszal, a Ferrari és a McLaren is ott lesz az élmezőnyben, és nagyon szoros küzdelem várható. Ezért fontos lesz, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam, nemcsak a csapattársam, hanem mindenki más ellen is.” 

Russellnek a hátralevő versenyeken most arra kell koncentrálnia, hogy – noha nem valószínű, hogy túlzottan érdekli – legalább az összetett második helyét megszerezze. Jelenleg 250 ponttal a 4. helyen áll, 11 ponttal lemaradva a második helyezett Verstappentől és 9 egységgel a harmadik helyezett Lewis Hamiltontól.