back to top
KezdőlapFormula 1Häikkinen szerint Hamilton jobban járna, ha úgy vonulna vissza, ahogy ő tette

Häikkinen szerint Hamilton jobban járna, ha úgy vonulna vissza, ahogy ő tette

-

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen is beállt azon F1-es bennfentesek sorába, akik szkeptikusak Lewis Hamilton sikeres ferraris karrierjét illetően. A finn képes volt felismerni, amikor megkopott a tempója, és bár nem állítja, hogy belelát a fejébe, de önvizsgálatot javasol a britnek is.

Az elmúlt hetekben eltérő szempontok mentén, de Ralf Schumacher, Rob Smedley és Flavio Briatore is megkérdőjelezte Hamilton és a Ferrari idén kezdődő együttműködésének létjogosultságát és várható eredményességét. Most 1998 és 1999 világbajnoka, Mika Häkkinen is véleményt nyilvánított az F1 történetének egyik legnagyobb horderejű csapatváltásáról.

Maga a finn a McLarennel ért fel a sport csúcsára, majd 2000-ban a alulmaradt Michael Schumacherrel szemben a harmadik címért folytatott hajszában, a következő szezon végén pedig befejezte pályafutását. Bár kezdetben csak szabadságról beszélt, nyitva hagyva a visszatérés lehetőségét, az F1-ben már nem versenyzett többet.

Ha te is munkahelyet váltanál idén, Hamiltonnak van számodra egy üzenete

Azok után, hogy Hamilton 2024-ben karrierje legrosszabb eredményével a 7. helyen végzett a bajnokságban, az időmérők zömében pedig lassabb volt csapattársánál, George Russellnél, Häkkinen azt gyanítja, hogy a hétszeres bajnok is hasonló döntéshelyzethez érkezhetett, mint ő maga az utolsó szezonjában – ám a brit másmilyen választ adott az életkor hívására.

„Én 2001-ben vonultam vissza, és elárulom, hogy abban az évben elkezdett eltűnni a tempóm. Olykor még nagyon gyors voltam, más esetekben viszont már nem, két-három tizedet veszítettem, az pedig nagyon nagy probléma. Ezért eldöntöttem, hogy közlöm a csapattal, »köszönöm, hihetetlen tapasztalata volt az életemnek az F1-es karrier, de itt az ideje, hogy félreálljak«” – idézi Häkkinent a planetf1.

„Nagyon nehéz döntés volt, de én magam hoztam meg. Lewist illetően nehéz megmondani, hogy mi jár a fejében és miért nem 100%-os már a teljesítménye. De ha vele is valami hasonló történik, beszélnie kell róla. Csak ő látja át a helyzetet, ám mivel elkötelezte magát a következő évekre, biztos vagyok benne, hogy dolgozik azon, hogyan hozhatná helyre a formáját az idei évre.”

Hamilton cikkünk megjelenésének másnapján, január 7-én ünnepli 40. születésnapját. Noha az napjainkban már nem kirívó, hogy versenyzők a negyedik ikszen túl is helytállnak az F1-es mezőnyben, 40 éves kora felett azonban legutóbb Nigel Mansell tudott futamot nyerni 1994-ben, előtte pedig Jack Brabham 1970-ben. Hamiltonnak ráadásul napjaink egyik legjobb időmérőspecialistája, Charles Leclerc ellen kell kiharcolnia a vezető szerepet.

Verstappen megsértette a szabályok szellemét, és ennek most Hamilton issza meg a levét a Ferrarinál