KezdőlapFormula 1Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

-

A friss hétszeres világbajnok eloszlatta a visszavonulásáról szóló kételyeket. Lewis Hamilton elárulta, motivációjának kulcsa az, hogy jelenlegi helyzetéből adódóan sok jót tehet a világért.

A Mercedes pilótája rendkívüli versenyzéssel nyert a Török Nagydíjon, ezzel pedig beérte Michael Schumacher hét bajnoki címét.

Míg Hamilton a pályán is kimagaslót nyújtott, azon kívül többször felszólalt társadalmi ügyekben is, és az egyenlőtlenségek leküzdéséért bizottságot, a környezetvédelemre való felhívás gyanánt pedig csapatot is indított.

Mivel nem írt még alá jövőre a Mercedesszel, megindultak a találgatások, hogy esetleg a csúcson fog visszavonulni.

„Úgy érzem, még csak most lendülök bele.” – kezdte. – „Elég fura. Fizikailag és mentálisan is nagyon jól érzem magam.”

„Szeretnék maradni. Úgy érzem, sok munkánk van még itt. Nyomni akarom, és szeretném, hogy ez a sport felelős legyen. Rá kell jönnünk, hogy sok bizonyos problémákkal szembe kell néznünk, és nem figyelmen kívül hagynunk az emberi jogok eltiprását azokban az országokban, ahova megyünk.”

„Szeretnék részt venni ebben, és bátorítani őket, hogy ne 10 vagy 20 év múlva kezdjék el a változtatást, hanem most. Segítenék az F1-nek és Mercedesnek is ezen az úton.”

Hamilton nem csak a társadalmi problémákkal nézne szembe, már régóta kifejezi a környezetvédelem iránt is elkötelezettségét.

„Ezenkívül a fenntarthatóság felé is el kell mozdulnunk. Az egész, úgy, ahogy van. Meg szeretném próbálni, a részese akarok lenni ennek, legalább az elején, de akár tovább is.”

Az Instagram oldalán meg is osztotta az egész éves hozzáállását, és azt a helyzetet, ami ide vezette:

„Amikor átmentem a célvonalon, azokra a dolgokra gondoltam, amik a legfontosabbak nekem. A járvány miatt több hónapot csúsztunk, ez volt a legrosszabb szünetem eddig. Időt adott nekem arra, hogy átgondoltam, mi a végső célom.”

„A hét világbajnoki cím nagyon sokat jelent, el sem tudom mondani, de még mindig van előttünk pár versen, amit meg kell majd nyerni. Ez a rekord olyan figyelmet irányít rám, amiről tudom, nem lesz rajtam örökké.”

„Ezért, amíg még mindenki figyel, szeretnék mindenkit megkérni, hogy tegyen egy egyenlőbb világért. Legyünk elfogadóbbak és kedvesebbek egymással. A lehetőség ne függjön az ember hátterétől vagy a bőrszínétől.”

„Semmi sem lehetetlen. Azért vezettem idén, hogy példával szolgáljak a következő generációnak, hogy ne adják fel az álmaikat. Sokan mondták, hogy az álmom lehetetlen, és mégis itt vagyok.”

„Mindenki meg tudja csinálni. Ne add fel, folytasd a harcot, és emelkedj fel az előtted álló helyzethez.”