Címkearchívum

Black Lives Matter

Black Lives Matter témájú hírek, háttéranyagok és kapcsolódó archív tartalmak a Racingline.hu-n.

26 cikk Legfrissebb: 2021. aug. 2.2 fő rovat
Hamilton: Senna is magára maradt a Forma-1 rendszerében

Forma-1 / 2021. febr. 2.

Hamilton: Senna is magára maradt a Forma-1 rendszerében

Lewis Hamilton az eddigi F1-es tapasztalatait gyerekkori hőséhez, a Forma-1 legenda Ayrton Sennáéhoz hasonlította. A hétszeres világbajnok 2021-es szerződése továbbra is intenzív megbeszélések tárgya, de az érintett elmondta a La Gazzetta dello Sport Sportweek kiadásában, hogy Senna is feltűnően magányos harcos volt az F1-es karrierje alatt. A 36 éves brit pilóta így vélekedik erről: „Egyedül […]

Button kiáll Hamilton mellett a társadalmi ügyekben

Fastest Slap / 2020. nov. 22.

Button kiáll Hamilton mellett a társadalmi ügyekben

Jenson Button megdicsérte korábbi csapattársát, szerinte Hamilton jól teszi, hogy felszólal az egyenlőségért és változás sürgetéséért. Ebben az évben Hamilton mindenkit maga mögé utasított a pályán, de ezen kívül is harcba kezdett, többek között a Black Lives Matter mozgalom mellett foglalt állást. Az F1-et is arra kérte, legyenek elfogadóbbak, nemcsak származás, hanem a nemek szempontjából […]

Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

Forma-1 / 2020. nov. 15.

Hamilton: az F1-ben akarok maradni, hogy megváltoztathassam a világot

A friss hétszeres világbajnok eloszlatta a visszavonulásáról szóló kételyeket. Lewis Hamilton elárulta, motivációjának kulcsa az, hogy jelenlegi helyzetéből adódóan sok jót tehet a világért. A Mercedes pilótája rendkívüli versenyzéssel nyert a Török Nagydíjon, ezzel pedig beérte Michael Schumacher hét bajnoki címét. Míg Hamilton a pályán is kimagaslót nyújtott, azon kívül többször felszólalt társadalmi ügyekben is, […]

Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

Forma-1 / 2020. nov. 6.

Hamilton felkérést kapott, hogy szólaljon fel a Szaúdi Nagydíj ellen

Lewis Hamilton lenne az, akinek fel kellene szólalnia a Forma-1 újonnan bejelentett 2021-es tervezett versenye ellen, Szaúd-Arábiában. A királykategória hivatalosan is megerősítette, hogy egy látványos éjszakai versenyt szeretnének jövő novemberben Dzsidda városában. Szaúd-Arábiát gyakran széles körben is elítélik, az emberjogi helyzetük miatt, pedig az F1 szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a sportág világossá tette partnerei számára […]

Nem változtat 2021-ben az autója színén a Mercedes!

Forma-1 / 2020. nov. 2.

Nem változtat 2021-ben az autója színén a Mercedes!

A 2020-as szezon kezdete óta a Mercedes feketére festett autóval robog, a jól megszokott ezüstszürke helyett. Ezzel fejezik ki a támogatásukat a Black Lives Matter mozgalom iránt. 2021-ben is maradnak feketén a Mercedes autói. Erről Toto Wolff nyilatkozott legutóbb egy interjúban, az osztrák Motorprofis magazinnak, hogy a csillagos márka nem tervezi azt, hogy változtassanak a […]

Ecclestone teljesen meglepődött Hamilton politikai erején

Forma-1 / 2020. okt. 29.

Ecclestone teljesen meglepődött Hamilton politikai erején

Bernie Ecclestone is csodálkozik azon, hogy milyen hatással van politikailag is, és sikerrel Lewis Hamilton a Mercedesre. Idén a Forma-1 korábbi urát Hamilton kritikával illette, és azt mondta, hogy a 90 éves Mr. E. műveletlen és tudatlan, a rasszizmus terén. Ecclestone persze visszavágott, az elég ellentmondásosra sikeredett Black Lives Matter mozgalom érdekvédelme mellett, és ezt […]

Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

Forma-1 / 2020. szept. 24.

Petrov: Mintha egy meleg mindenkit arra buzdítana, hogy legyen meleg

Az Orosz Nagydíj hétvégéje előtt Vitaly Petrov kritikával illette Lewis Hamiltont, amiért túlbuzgó a Black Lives Matter mozgalom kapcsán. A hatszoros világbajnok érthető módon a rasszizmus ellen kampányol, azonban ebbe nem kis mértékben belevitte a Forma-1-et, ami igencsak megosztja a véleményeket. Annak ellenére, hogy alapvetően a sport minden résztvevője elítéli a rasszizmus minden formáját. A […]

A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

Forma-1 / 2020. szept. 15.

A Mercedes tagadja, hogy politizálnának a Forma-1-ben

A Mercedes elutasítja azon vádakat, mely szerint ők behoznák a politikát a királykategóriába. Azt követően kénytelen tiltakozni a domináns bajnokcsapat, hogy az FIA vizsgálódni kezdett, Hamilton vajon megszegte-e a sportkódexet azzal, hogy politikai üzenet volt olvasható a pólóján Mugellóban. Eddig a hatszoros világbajnok „Black Lives Matter” üzenettel a pólóján térdelt a versenyek előtt, de a […]

Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

Forma-1 / 2020. szept. 14.

Az FIA vizsgálja Hamilton politikai megnyilvánulását!

Lewis Hamilton a hétvégén felháborodást váltott ki sokakban, amiért egy olyan pólót viselt, amelyen ez állt: „Arrest the policemen who killed Breonna Taylor”. Azaz: „Tartóztassátok le a rendőröket, akik megölték Breonna Taylor-t.” Az afroamerikai hölgyet rendőrök golyói ölték meg, Hamilton pedig egyértelműen üzent Mugellóban. Feltehetően, azonban ez már sok lesz az FIA-nak is. A The […]