KezdőlapFormula 1Hamilton: Csodálatos munkát végzett a csapat

Hamilton: Csodálatos munkát végzett a csapat

-

Túl van a Forma-1-es mezőny az egyetlen teszthét első napján, és a Mercedes a jelek szerint jobban áll, mint egy éve ilyenkor.

A csapatfőnök, Toto Wolff például örömmel konstatálta, hogy az autó pattogása megszűnt, Hamilton pedig a problémamentes nap miatt hálálkodott.

A hétszeres világbajnok a délutáni etapban vezette a W14-et, 83 kört tett meg, és a hatodik helyen végzett, bő hat tizedmásodperc hátrányban Max Verstappen mögött.

„Jó újra autóba ülni itt Bahreinben. Az időjárás szempontjából kellemes, hűvös délután volt, bár szeles. Végigcsináltuk a programunkat, és rengeteg adatot gyűjtöttünk” – értékelte az első tesztnapot Hamilton. „A megbízhatóságunk is jó volt, ami hozzájárult az erős futásteljesítményünkhöz; ez a Brackley-ben és Brixworth-ben végzett elképesztő munkának köszönhető.”

Hamilton péntek délelőtt ül újra autóba, és szeretné, hogy csak magukra fókuszáljanak.

„Tovább kell nyomnunk, és magunkra kell fókuszálni. Nehéz megmondani, hol vagyunk az erősorrendben, de a következő napokban többet tudhatunk” – zárta gondolatát.

Nagy az öröm a Mercedesnél: Nem pattog az autó

Forrásgpfans.com