back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton (és Roscoe) játékkarakter lett, Norris máris „kifosztotta” Vegast

Hamilton (és Roscoe) játékkarakter lett, Norris máris „kifosztotta” Vegast

-

Mielőtt elkezdődne a pályaaktivitás, Las Vegasban természetesen minden a játék szellemiségében zajlik a Forma-1 körül. A már néhány napja a városban tartózkodó Lando Norrisnak pedig elmondása szerint sikerült is álnéven szert tennie egy kis zsebpénzre.

A versenyzők közötti golfbajnokság már lezajlott, pályabejárást pedig kártyalapok szimbólumaira festett kerékvetők között tehetik meg a csapatok a szerencsejáték fővárosában, ahova nagy reményekkel tért vissza az F1 41 év után.

Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

Arról még egyik pilóta sem számolt be, hogy a kaszinóban tette volna próbára szerencséjét, Norris viszont benevezett egy olyan játékra, ahol tekintélyes helyzeti előnyből indult, mint azt a McLaren egy sajtóeseményén utólag elmesélte.

„A bevásárlóközpontban van egy szimulátor. Elég nagy lehúzás, mert 65 dollár a nevezés, és a győztes 200 dollárt kap. De legalább a testvérem most gazdagabb lett majdnem 140 dollárral, mert az ő nevével neveztem. 45 másodperccel győztem le a második helyezettet, szóval elég szoros volt” – ironizált Norris, aki hét idei dobogója után szeretne már első alkalommal az F1-ben is győzni.

Lewis Hamilton egészen más módon kapott szerepet egy játékban: az egyik legnépszerűbb videojáték, a Fortnite készítői ugyanis az F1-es hétvége felhajtását meglovagolva jelentették be, hogy a hétszeres világbajnok is egy játszható karakter lesz a virtuális világukban. A Lewis Hamilton szett november 17-étől lesz megvásárolható, amibe beletartozik a digitális Roscoe is, a pilóta kutyája.

Az alábbi videó be is mutatja, hogyan változik át az igazi Hamilton játékkarakterré.

Az együttműködés keretében Hamilton első alkalommal ki is próbálta a játékot, s mint arról Instagramon beszámolt, annyira belemélyedt, hogy hajnali 5-kor fejezte csak be. Ami a bioritmusa szempontjából nem is nagy baj, hiszen a versenyhétvége késő esti programja miatt az F1-es személyzet egyébként is nagyjából ezidőtájban bújhat legkorábban ágyba a Las Vegas-i Nagydíj ideje alatt.