back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton holnap felállna a dobogóra

Hamilton holnap felállna a dobogóra

-

Lewis Hamilton az időmérős eredménye után megcélozná a dobogót.

A hétszeres világbajnok a harmadik sorból vághat neki a holnapi küzdelemnek. Mellőle Lando Norris fog indulni, míg mögötte csapattársa, George Russell rajtolhat majd. A Mercedes problémái ugyan még fennállnak, ám Melbourne-ben nem a csillagosok szenvednek a legjobban a delfinezéstől.

A Ferrari autói jobban pattognak, ám a vörösök tempója megnyerőbb. Némi reménysugár ugyanakkor felcsillant az Ezüst Nyilaknál, ugyanis a kvalifikáción mind a két versenyző  a Q3-ban találta magát.

„Úgy vélem, jó munkát végeztünk, tegnap ugyanis volt egy kis lemaradásunk. Az utolsó körnél éreztem, hogy maradt még benne. Nem számítottunk arra, hogy ennyi tapadás lesz, és nem is sikerült kiaknázunk ezt, de attól független elégedett vagyok az eredménnyel. Természetesen bízom abban, hogy harcolhatunk a jó helyezésekért. Az egyik Ferrari nincs az elején, igaz?  – kérdezte a brit versenyző Lawrence Barrettót, aki elmagyarázta neki, hogy mi történt Sainzcal. ” – Oké, így már értem – folytatta Hamilton – Nos, akkor még az élen is harcolhatunk, még a dobogó is elérhető. Bármi megtörténhet, ki tudja mi lesz. Mindenesetre mindent belefogunk adni és megpróbáljuk kihozni a holnapból a maximumot.”