Lewis Hamilton nem változtatta meg a véleményét a Mexikóban történtekkel kapcsolatban; továbbra is komoly beszélgetéseket szorgalmaz a Ferrarin belül; úgy gondolja, hogy Leclerc keményebben bánik a csapattársaival, mint más riválisokkal; és kijelentette, hogy eddig is nyíltan elmondta, amit gondol, és ezután is el fogja.
Alighanem Lewis Hamilton és Charles Leclerc szereplése miatt volt a legnagyobb a várakozás a brazíliai F1-es hétvége csütörtöki médianapja előtt, hiszen a Mexikóban egymásnak feszülő Ferrari-pilóták most először állhattak volna a média elé azok után, hogy a hétszeres világbajnok az első körös esetüket követően keményen kritizálta csapattársát. De csak volna, kislánya születése miatt Leclerc ugyanis felmentést kapott a csütörtöki médiakötelezettségei alól, hogy a lehető legkésőbb érkezhessen meg Sao Paulóba.
Hamilton azonban már ott van Brazíliában és nyilatkozott is. Aki azonban arra számított, hogy jócskán visszavesz majd az öt nappal korábbi vehemenciából, az tévedett, Hamilton ugyanis világossá tette, hogy továbbra is frusztrált, amiért az ő véleménye szerint Leclerc miatt elbukták a kettős győzelmet Mexikóban. A 41 esztendős brit a mexikói verseny után hosszasan ecsetelte, hogy komoly és mélyreható beszélgetésekre van szükség csapaton belül, mert nem tartja megfelelőnek Leclerc mentalitását, aki szerinte a csapattársa ellen olyan hozzáállással versenyez, hogy amennyiben ő nem nyerhet, a másik se nyerjen, ezért úgy véli, változásokra van szükség.
Hamiltonnál rá is kérdeztek arra ma, hogy ő is azt figyelte-e meg a korábbi években, hogy Leclerc az eddigi csapattársaival is keménykedett-e, mire a hétszeres világbajnok így felelt: „Igen. Én is azt látom, amit ti. Szingapúrban teljes egészében a belső íven volt az egyes kanyar előtt, már megszerezte a vezetést, aztán mégis visszavett [Verstappennel szemben]. Az határozottan más volt. De ha megnézitek a csapattársait, ugyanez volt a helyzet Sebastian [Vettellel] is. És ugyanez volt Carlos [Sainzcal] is.”
A Hamiltont idéző Motorsport úgy tudja, Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke külön-külön már beszélt a két pilótával, de mivel a két verseny között visszautazott Európába, Leclerc pedig kislánya születése miatt a családjával töltötte az idejét, a Hamilton által szorgalmazott közös és mélyreható beszélgetés még nem történt meg. A hétszeres világbajnok ezért most újfent elmondta, hogy ezekre szüksége lesz.
„Természetesen frusztrált voltam, és még mindig az vagyok, úgyhogy beszélgetésekre van szükség. Ezeket le is fogjuk folytatni, amint az időnk engedi – mondta Brazíliában. – Lehetőségünk volt arra, hogy győzelmet szerezzünk a csapatnak. A csapat elképesztő munkát végzett azzal, hogy az idei év során fejlesztéseket hozott, és szerintem fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Az elmúlt három-négy versenyen több pontot szereztünk, mint bármelyik másik csapat. Könnyedén elérhettünk volna egy kettős győzelmet, ezért mindenképpen azon kell dolgoznunk, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő újra.”
Hamilton reagált azokra a kritikákra is, amelyek szerint nem volt éppen szimpatikus, ahogyan a csapatrádióban megpróbált komolyabb büntetést kicsikarni az ellene zajló csatározás közbeni pályalevágást végül 10 helyett 5 másodperces büntetéssel megúszó Leclerc-nek.
„Egyáltalán nem érdekel, hogy mások mit gondolnak arról, amit mondtam – vágott vissza. – Én mindig nyíltan kimutatom az érzéseimet, és azt mondom, amit az adott pillanatban érzek. Láttam, hogy valaki azt állította, hogy amiket mondok, azok előre kiszámított, tudatos kijelentések. Erre csak annyit szeretnék mondani, hogy amikor versenyzel, a pulzusod 170 körül van. Óránként 320 kilométer/órás sebességgel vezetsz. Ilyenkor nincs időd arra, hogy előre megfontold, mit mondasz, vagy azon gondolkodj, mit fognak majd írni rólad a médiában. Egyszerűen nem foglalkozol ezzel.”
Hamilton ezután leszögezte, nem bánta meg, hogy nyíltan elmondta a véleményét, és ezután is így fog tenni. „Persze előfordul, hogy mondasz valamit, amit később esetleg megbánsz, de én nem bántam meg semmit, és soha nem fogok bocsánatot kérni azért, mert önmagamat adom, és őszinte vagyok. Nem fognak elhallgattatni. Soha, egyetlen alkalommal sem hagytam, hogy elhallgattassanak. A csapat sem kért arra, hogy ne mondjak semmit, és ez egyszerűen így van.”

